Nemsokára mindenről beszámolok

Képeslapok

Szeretem a képeslapokat. A mai elektronikus világban, ahol az e-mail egy pillanat alatt odaér, van valami romantikája a postai úton kézbesített levélnek. Az ember várja, vagy épp nem várja, és meglepetést kap, mikor este hazaérve fáradtan belekukkant a ládába, és a csekkek és hirdetések közt ott lapul ő, a képeslap. Kedve gesztus ez, színes, kézzel írott, képes utas a világ bármely szegletéből, nem csupán egy újabb sor a gémélben.

Nagymamának holnap lesz a szülinapja. Vettem neki egy szép virágos lapot, és csak később vettem észre a benne lévő meglepően találó idézetet. 

"Nem tudom, mit rejt a sorsod, mosolyt hoz-e vagy könnyeket. Tanuld meg hát feledni a rosszat, s őrizd meg a boldog perceket." Hamingway

Hazaérve pedig engem ért a meglepetés, Mira jóvoltából, és egy cuki betűkkel megírt kedves lapot kaptam, konkrétan a világ másik feléről. Köszönöm!

Mindezekkel szinte egy időben postára adom az esküvői meghívók nyomtatott verzióját a csáládnak, és csak azt sajnálom, hogy a bélyeg lassan kimegy a divatból, helyére semmitmondó matricacsík kerül elfolyós feliratokkal. Nem kellene minden régi dolgot megváltoztatni, ha csak elsilányodás a vége....

                     

a meghívó Kiss Barnabás munkája

A meghívás

Izgulok! Ma elkezdtem kiküldözgetni a meghívókat. Megterveztettük, és nagyon jól sikerült. Sokáig fontolgattuk, hogy nyomtatva, vagy e-mailben menjenek, végül úgy döntöttünk, a családtagokat leszámítva virtuálisan küldjük el (részben ökológiai, részben azon megfontolásból, hogy az ilyesmit senki nem őrizgeti sokáig), persze fenntartva a lehetőséget, hogy aki szeretné eltenni emlékbe, annak kinyomtatjuk.
Kíváncsi vagyok, hányan leszünk a végére. :)

Üzen az ég

Hétfőn rendhagyó dikshán voltam, a kundalini (élet) energiát tapasztaltuk meg. Semmi rizsa, kemény három órás fizikai stimuláció volt az egész, melynek lényege a gyökér és napfonat csakra közt szunnyadó kígyó felélesztése volt. Nem volt átütő sikerem a tapasztalásban, de azt is tudom, miért. Amikor egyesével aktiváltuk a csakráinkat, meglepő dolog történt. Minden jól ment, egészen a harmadik szem csakráig, mikor ideértünk, bömbölni kezdtem, és ez folytatódott a koronacsakránál is. Nem számítottam rá, hogy éppen itt nem stimmel valami, de aztán később elgondolkodtam, hogy mikor is foglalkoztam utoljára saját spiritualitásommal, és így már érthető volt minden. 

Az ezt követő éjjelen azt álmodom, hogy apu egy csomó eurót ad. Aprókat, de már olyan sokat, hogy nem tudom hová tenni, szólok is neki, hogy sok, lesz, de ő erősködik, hogy tegyem csak el. Tegnap éjjel aztán újabb álom. A kertünkben vagyok, Vitéz szülei mellettem, és ássuk fel, téglalap és kör alakúra parcellázzuk az egész kertet, és ültetünk. Az apukája hoz valami pálmaszerű fát, erősködik, hogy hová akarja elültetni. Anyukája magyaráz, hogy mit hogy kell. Közben én elkeseredek, mert a kör alakú hely, ahová én ültettem, csupa gaz, alig látom, hol nő, amit ültettem, anyós odaszól, hogy gazolni kell rendesen. (Reggel Vitéz megerősít, hogy tényleg így szokta mondani) Közben egy másik kép, Vitézzel fekszünk egy ház kertjében (nem ez a ház, egy nagyobb, de az álomban a miénk). Valami buli készül, de mi elbújunk inkább, közben látom, hogy a mögöttünk lévő bokron mindenhol katicák, mutáns katicák, mindegyiknek más számú pöttye van. Aztán jön gyerekkorom legrégebbi barátnője Timi, átölel, és megnyugszom. 

Reggel aztán töprengek. Mit akar ez jelenteni? Húzok hát angyalkártyát, három lapot. Na most figyi, jön a spirituális arconcsapás. Az első: szülők. A második: megnyílik a spirituális érzékelésed (nem pontosan ez a szöveg, de ez a lényeg). A harmadik: harmadik szem csakra. Aham, köszi. Ez körülbelül olyan, volt, mint ha azt mondták volna: ha nem érted, elmondjuk még egyszer, hülyegyerek. :)  

Mindig is álmodós voltam, nekem így jön át a legjobban az üzenet. Azt hiszem az álom is világos, az esküvőről szól, hogy kinek mi a szerepe benne, és tudomásul kell vennem végre, hogy mi a helyzet. Lesz egy új családom, Vitéz családja az enyém is lesz, és el kell fogadnom őket. Én is ezt várom, de nekem is meg kell tennem. És el kell fogadnom a segítségüket is... egyedül gazos a kertem. Az apa fája és szép fallikus szimbólum, a férfi az férfi, ehhez tartsam magam. Nos, ez részemről rendben van. Az esküvő elől pedig nem menekülhetünk, igaz nem is akarunk, csak a hercehurca elől, de az álom szerint jön a segítség. Még most is átmelenget az érzés, ha az álombéli ölelésre gondolok, és mélységesen megnyugtat. Apukám mint mecénás.... ez sem áll távol a valóságtól, és biztonságérzetet is ad.

Ezek alapján igazából minden rendben (pedig ha tudnátok, mi minden van még a háttérben), és többet kell ápolnom magamat, a kapcsolatomat az égiekkel, és a szeretteimmel. Anyukám ugyan nem szerepelt az álomban, de vele az életben elég aktívan dolgozunk azon, amin kell, a feladat vele kapcsolatosan világos (csak nehéz). Ennyi "csak".... köszi kundalini.

Ps: ma voltam futni.

A buli

Angyalkababa lába nyoma

Túlzás nélkül állíthatom, hogy a szombati névnapi mulatság az egyik legjobban sikerült buli volt, amit valaha is szerveztem. Sajnos nem tudott mindenki eljönni, akit szerettem volna, hogy itt legyen, de látván, hogy így is éppen elfértünk, talán jobb is, hogy nem nyomorogtunk egész este. Majd nyáron a kertben többen elférünk. 

Külön öröm volt, hogy Angyalka elhozta az ő angyali egy hónapos kisbabáját, aki cuki, illatos, és nagyon jól alszik a vállamon. Persze azért az is tetszett neki (el is mosolyodott), mikor én fogtam, két kicsi lábát meg ketten simizték, azaz egyszerre három ember is őt figyelte. :)

Ajándékrajz

Ajándékvirágok

Fantasztikus ajándékokat kaptam, amik finomak, szépek és hasznosak, és mindegyiken éreztem, hogy igazán nekem szólnak. Érdekes volt az is, hogy többen még nem ismerték egymást, esetleg csak hallomásból, ezért mikor mindenki megérkezett, el kellett mesélnem, hogy kit honnan ismerek. Ez nagyon izgi volt, kicsit megható is, és azt hiszem adott egy alaphangulatot az estének, nem utolsó sorban pedig megkönnyítette az ismerkedést, hiszen legalább egy halvány fogalma volt mindenkinek arról, hogy ki a másik.

Megettük

A kajákat megettük, a piákat megittuk, a zenéket meghallgattuk. A másnap tanulságai pedig a következők: a fényképezőgépet javasolt feltölteni, lehetőleg arra a napra, amikor a buli van,  aki másnap vezet, 11 után már ne igyon, és a mosódió (ami ajiba kaptam) kiszedi a függönyre került (hogy is? :)) boroskólát, valamint az, hogy süt a nap, és a kertben nem fúj a szél, az nem jelenti azt, hogy a parton nem lehetséges 10 fokkal kevesebb, és orkán erejű szél.

Megittuk

Nagyon köszönöm mindenkinek a sok szeretetet, nem csak a felém, hanem az egymás felé irányulót is, azt hogy ilyen jófej barátaim vannak, és remélem legközelebb a hiányzók sem hiányoznak majd.

Kiegészítés: Szégyenteljesen megfelejtkeztem megemlíteni a vasárnapi segítő kezeket, akik lányokat megszégyenítő módon mosogattak el! Thanks boys!

a megtalált egész-ség

A legutóbbi dikshán az egészségről volt szó. A meditációban elbeszélgettünk a testrészeinkkel, ki hogy érzi magát. Mondanom sem kell, a tüdőm volt a legjobban kiborulva. Hogy nyomatékosítsa a dolgot, a karácsonyt is ennek szellemében töltöttem el, asztmás köhögés és ügyelet látogatás lett a mezei náthából. Ennyi már bőven elég volt, hogy megértsem, véget kell vetnem a tüdőm rongálásának. Enélkül is az volt a tervem, hogy abbahagyom a cigit véglegesen, mert szerettem volna a teherbeesés előtt időben kitisztítani a szervezetem. E mellé tervezem az optimális testsúly elérését is. Az utóbbi napokban ezek körül forog a gondolatom, mint ahogy ma reggel is a vonaton, miközben az épp olvasott regény főhősnője egy indiai asramban azon elmélkedik, hogy el kell engedni azokat a dolgokat, melyek hátráltatnak minket. Gondolatban épp ott tartottam, hogy igen, a függőség, és a tüdőmet pusztító dolgok, valamint az egészségtelen tunyaság engem hátráltatnak, amikor nyílt a vonatkocsi ajtaja, és a kalauz jött be rémült fejjel, hogy valaki idetelefonált, hogy elhagyott valami kártyát, itt, ebben a kocsiban. Utastársammal együtt buzgó keresésbe kezdtünk, és az én ülésem alatt találtam meg az elhagyott EGÉSZSÉGkártyát. Értitek... meglett az egészség. Az egész baromihosszú vonaton az én ülésem alatt.
Vettem a jelet. Ha jó leszek magamhoz, az egészségem visszatalál hozzám.

Kedves 2010!

Nagyon köszönöm az együtt töltött időket, talán soha ilyen intenzív évem nem volt még, amiben ennyi minden történt volna. Nem mondom, hogy mindig könnyű volt, de minden perc megérte, mert elégedetten zárom. Elolvasva a tavalyi kívánságaimat, szinte kivétel nélkül teljesültek, pedig nem voltam szégyenlős. De ez is bizonyítja, hogy ha jól kérsz, megadatik. Hálás vagyok a bőségért, a lehetőségekért, mert mindezek azt mutatják, jó irányba tartok, a Sors támogat engem (minket), és néhány történés elkerülhetetlenül fontos volt ahhoz, hogy a további célok megvalósulhassanak. Hálás vagyok a barátaimnak is, azoknak, akik kitartanak mellettem, szeretetükből, figyelmükből, idejükből áldoztak rám. Köszönöm az inspirációt, a támogatást is. 

Kedves 2011!

Szeretettel, várakozva üdvözöllek! Sok kérésem van hozzád, remélem nem haragszol meg ezért, de ha elmondom, talán megkönnyítem a dolgodat.

- szeretnék sikeresen leállamvizsgázni, nem csak magyar, hanem kommunikáció szakból is

- szeretnék további tanulmányokat folytatni, masszázs, fotózás, diksha és varrás terén, kérlek segíts ebben mind anyagilag, mind idővel, és küldd el hozzám a megfelelő oktatókat, és azt a tudást, amire szükségem van, valamint a technikai feltételeket is teremtsd meg számomra

- szeretnék egészséges lenni, mozogni eleget, és leadni a súlyfeleslegemet, ehhez is kérnék időt, pénzt és lehetőséget (és szeretném ezeket Janival együtt csinálni), valamint kitartást ahhoz, hogy a függőségeimtől végleg megszabaduljak

- szeretnék egy szép, kedves és szolid esküvőt, ami mindenkinek megfelel, és nem kerül sok pénzbe

- szeretnék teherbe esni, és egészséges kisbabát hordani a szívem alatt

- szeretnék mindezekhez elég pénzt és munkát, szeretném, ha beindulna a masszázs is, és a fotózás is jöhet

- szeretném, ha találnánk egy megfelelő autót, és megvennénk, fenntartanánk gond nélkül

- szeretném, ha maradhatnánk itt Gárdonyban, gondok nélkül élhetnénk itt, és fenn tudnánk tartani magunkat kényelmesen

- boldogan, szerelemben szeretnék élni Janival továbbra is

- szeretném, ha elég időm lenne a barátaimra, és nekik is rám, és ha sok értékes időt töltenénk együtt, kérlek őrizd meg azokat nekem, akikkel szükségünk van egymásra, akikkel igazi szeretete köt össze

- kérlek adj boldogságot mindazoknak, akik fontosak nekem, és add meg nekik, amire ők vágynak

- szeretnék még utazni ebben az évben, egy szép nászutat, de bármi más belföldi, és külföldi útnak is nagyon örülnék

Kedves 2011, előre is köszönöm a támogatásodat, bízom benne, hogy te leszel az az év, amiben beérik minden munkám gyümölcse, és amiben családdá válhatunk.

Zárásképp pedig íme a karácsonyunk képekben.

Alkonyat

Mindenről Sarah kolléganőm tehet. Vele beszélgettünk filmekről, mikoris megemlítettem, hogy a Twighlightot én biza még sose láttam, általában messziről gyanúsak nekem az ilyen felkapott filmek. Anno a Titanic-kal kapcsolatban is ez volt, szerencse, hogy végül megnéztem, és kiderült, nem is annyira rossz film. A vámpíros sztorival kapcsolatban viszont erősebb kétségeim voltak, ám másnap már az asztalomon volt a film, így elkerülhetetlenül megnéztem. Másnap megnéztem újra. Harmadik nap letöltöttem a másik két részt. A második részt csak angolul találtam meg, így nem igazán értem, miért szenvedtek végig. De nem is ez a lényeg. Egyszerre megértettem, miért olyan sikeres ez a film, főképp a fiatalok számára. Nem kevés filozofálgatás után oda is eljutottam, hogy a Rómeó és Júlia óta nem volt olyan szerelmes sztori, mely ennyire halálos, ennyire romantikus lett volna (jó, persze lehet itt most jönni nagy klasszikusokkal, de a Tövismadaraktól pl nekem kihullik a hajam...). Ebben a történetben a szerelem áll mindenek felett, és ez, akár bevalljuk, akár nem, magával ragadó.

Nem ez a legjobb film, amit életemben láttam. Sőt, ha azt vesszük, sok benne a dramaturgiai, logikai és egyéb hiba. A látvány és a zene  azonban kiváló, sokat dob az egészen, és valahogy keretbe foglalja azt az érzést, ami az egész filmen keresztülmegy. Ez pedig a vágy. (Szar ügy, mikor egy vámpír belezúg egy emberbe, és a kívánás a szó legszorosabb értelmében értendő). Állítólag a könyvek sokkal jobbak, és ez elképzelhető, de még így is azt mondom, nincs tökéletesen kidolgozva a történet, ami ezért nem ad lehetőséget akkora színészi játékra, mint amekkorára adhatna. Kár. 

Próbálok itt okoskán, realistán írni erről az egészről, de így meg sem közelítem azt, amiről valójában írni szerettem volna. A helyzet az, hogy a film olyan élményt adott nekem, amilyet már régen tapasztaltam. Leginkább a film zenéje, egyik fő dala, ha úgy tetszik. Hosszas keresgélés után ráleltem, mi is ez a zongorabetét, egy koreai zeneszerző műve, ami a filmben már vonós kísérettel, és kicsit átírva szerepel. Tudom hogy nem vagyok normális, de szerelmes vagyok ebbe a zenébe. Két napja gombóc van a gyomromban, alig eszem, el vagyok varázsolódva, nem is igazán értem, mi van velem. Ez a két percnyi zongora kicsalogatott belőlem valamit, egyszerűen átlényegített. Annyiszor meghallgattam, hogy beszippantott valamiféle örvény, elkerültem egy különös helyre, mélyen magamba... ott álltam vasárnap délután a befagyott Velencei tó partján, szikrázott a szemem a hótól, és csak arra tudtam gondolni, hogy isten csodálatosnak teremtette ezt a világot, és benne minden élőlényt. Tudom, hogy hülyén hangzik, de szinte vallásos áhítat lett úrrá rajtam, felfedeztem ennek a szomorú zenének a gyönyörűségét, és ezen keresztül a világot, a világomat újra. 

Kamaszkoromban gyakran volt rám hatással így a zene (és persze annak üzenete). Mióta felnőttem (a fenébe is!), már nagyon ritkán. Mindig vannak zenék, mindig vannak érzések, amik hatnak rám, de így... így már réges-régen nem hatott rám semmi. A hetek óta tartó "úristen, mindjárt karácsony" idegbajom eltűnt, mint ha sose lett volna. Pedig már kezdtem becsavarodni. Arról nem is beszélve, hogy sosem voltam oda a sötét, téli, hideg, borongós időért, és még az Anathema se hozta meg a kedvem (bár az északi rock zene egyre jobban bejön), de most... imádom. Tegnap is legalább egy órát sétáltam a mínuszban. Még metrósember is eszembe jutott, neki van hasonló hűvös szomorúsága, ami eddig nem kicsit idegen volt nekem, de talán most már jobban értem, miféle szépségeket lát ő, az ő mélységében. Nem is lehet ez mindig elbírni. Úgy tűnik, most elbírom. Én, aki például nem vagyok hajlandó szomorú számot hallgatni, ha szomorú vagyok, mert csak megnehezíti, hogy kijöjjek abból az állapotból. Most pedig, mint ha megértettem volna, hogy a határtalan boldogság, és a határtalan szomorúság valójában ugyanaz. Hülyén hangzik, tudom. Valahogyan a filmben is ez a kettősség van, holtadban is lehetsz élő, és életedben is lehetsz holt, hogy a legveszélyesebb dolog vonz a legjobban... hogy az eszményi férfi egy élőhalott, aki erős, de érzékeny, hogy a törékeny ember milyen bátor... hogy van valami, talán csak energia, ami felülír életet, halált, még akár ösztönt is, van valami, ami egyszerre csodálatos, és egyszerre szomorú... a szerelemben is azt a részt szeretjük a legjobban, amikor fáj a másik hiánya, amikor szenvedést okoz, amikor megmutatja az erejét. 

Én most szerelmes vagyok. Szerelmes az életbe, a zenébe, a világba (úgy ahogy van, a csúffal együtt), és a szerelmembe, az állataimba, a hóba,a hidegbe, mindenbe, bármibe.... ha egyszer meghalok, a szerelemért akarok meghalni. Ebben az érzésben akarok fürdeni az utolsó pillanatban. 

Lehet kinevetni, szánakozni ezen, amit írok, vagy megmosolyogni. Lehet, hogy ha másnál olvasnám, én is megmosolyognám, vagy azt hinném, valami kis 16 éves írta. Az igazság az, hogy leszarom. :) Nekem ez most annyira kurva jó, hogy még ha csak baromság is, nekem akkor is csoda.  

Íme a ZENE, a klippek említésre sem méltóak ;)

Az eredeti:

A filmben:

tökök és a csajok

Végre van egy szösszenetnyi időm arra, hogy szóljak pár ékes szót a hétvégéről. Az egész 3 napos szünet, egy az egyben édenkerti volt, így igazán itt van a helye a blogon.

Házacskánkban megrendeztem az első szociális eseményt, és legközelebbi (elérhető, és/vagy egyedül is mobilis) barátnőimet hívtam meg egy jó kis halloweeni tökfaragásra. A sors egy apró tréfája, hogy kettő-kettőnek azonos a neve, így négy lányt csak két néven kell szólítani. Bár sok problémát ez nem okozott, mindenkinek megvan az a becézett változata, amin szólítom (tulajdonképpen általában mindenki muci, szívem, és hasonló neveken fut). Két Timim és két Zsuzsim így hát leballagott hozzám, én terülj-terüljjel vártam őket, ők pedig sok mosolyt, és sok ajándékot hoztak viszonzásul. Van így nekem most már pampafüvem, és kis ezüstfenyőm, maciszőrös kesztyűm, de még angyalkás bögrém is.

Az egész este során mindenki nagyon jól érezte magát, ezt tanúsítja a később kapott több üzenet, a korábban távozóktól, és a vidám képek, amiket a kifaragott művekkel a kezünkben készítettünk. Sőt, hogy mást ne mondjak, mindenki megette életem első sütőtökkrémlevesét, és azt állították, finom volt. A rakott-krumpli elfogyasztása alatt csend volt, csak Márti nénit emlegettük néha, mert a házi savanyúsága éteri volt, és remekül passzolt az ételhez.

Egy Timi és egy Zsuzsi távozása után a másik kettővel világmegváltó beszélgetést folytattuk, így tűnhetett el a három üveg bor is, és mindennemű egyéb rágcsálnivaló az asztalról. Másnap ők még egy kis kirándulást, és egy kis masszázst is kaptak, s ezennel a GárdonySpa felavatódott. A masszázságy tökéletesen működik.

Távol álljon tőlem a szentimentális ömlengés, de azt hiszem végtelenül szerencsés vagyok, hogy ilyen barátaim vannak. Külön öröm, hogy egymást is megkedvelték. Hiába, hogy egyik szőke, másik barna, vagy épp vörös, és hiába az iskola, a családi "örökségek", vagy bármi más különbség, ők mind remek, és jó emberek. Még akkor is, ha maguk sem hiszik. Van, akit 6 éves korom óta ismerek, van, akit csak 3-4 éve. Van, akivel napi szintű a kapcsolatom, van, akit csak pár havonta látok. De tudom, ők azok, akikre számíthatok bármikor, és ezt már többször bizonyították.

Köszönöm nektek Lányok!

Otthonok 2. rész

5. ÓBUDA, SZŐLŐ UTCA
Viktor biztatására feladtam egy hirdetést valami egyetem honlapján, ahol sokan kerestek, kínáltak albérletet. Mindössze egyetlen válasz érkezett, melyben egy 20 nm-es különálló szobát hirdettek. Ez csábító volt, megnéztem hát a lakást. Amikor Goyót megláttam, egyből tudtam, miért ez a beceneve, és már első ránézésre is nagyon szimpatikus volt. Felmentem a fiúkhoz, és kiderült, hogy a szoba csak 8 nm, de amúgy a kicsi lakás kellemes volt, vízipipa, Bob Marley a falon, fiús látszatrend (de meghatott az igyekezetük)... észre sem vettem, és az ismerkedős beszélgetésből az lett, hogy megnéztem velük a híradót, és már vagy másfél órája trécseltünk. A következő héten beköltöztem. A harmadik fiú hamar lekopott, és nem is azért, mert nem illett a képbe, hanem mert valami zűr volt a papírjaival, és nem engedték vissza Erdélyből. Így hát megkezdődött a több éves, kalandokban bővelkedő együttlakásom Goyóval.
Egy ideig ketten laktunk, aztán több különféle fura embernek nyújtottunk menedéket hosszabb-rövidebb időkre, és megérkezett Luca is, az ördögien rossz és okos fekete macska. Életemben először laktam úgy valahol, hogy a magam ura voltam, és Lakótárs partner volt mindenben, nagyon szerettem vele lakni. Egy deus ex machinának köszönhetően lett egy remek munkám, így rövid hamburgersütős karrierem után egy olyan helyre kerültem, ahol ruhát, telefont fizettek, és életemben először jól éltem, jutott mindenre.
A lakás, bár remek környéken volt, egy idő után kényelmetlennek bizonyult, a konyhában nem volt ablak, a szobám kicsit volt, és vagy a fürdőn, vagy a nagyszobán keresztül lehetett megközelíteni, és mivel állandó átjáróház volt nálunk, egyszerűen nem fértünk el. A szerződés lejártakor így egy évre rá, azaz 2006 tavaszán immáron Lakótársnével kiegészülve elköltöztünk.

szobám a Szőlő utcában

Lakótárs, és a nagyszoba

költözés

6. NYÓCKER, RÁKÓCZI ÚT
Teljes egyetértésben választottuk ki a forgalmas környéken lévő, de tágas, és viszonylag csendes lakást, ahol mindenki különálló és nagy szobát kapott. A lakás elosztása egyszerűen tökéletes volt, és se azelőtt, se azóta nem volt ekkora szobám, a területe majd 20 nm volt, a belmagasság pedig közel 4 méter. Imádtam. Emlékszem, hogy a költözés előtti napokban már alig tudtam aludni, gondolatban azt tervezgettem, hogy mi hová fog kerülni, és mit kell még vennem. Sajnos akkor még nem gondoltuk, hogy a körfolyosós lakás az előnytelen fekvés miatt ennyire sötét lesz, szinte alig lehetett bármiféle növényt tartani, minden kimurdált egy idő után.
Mivel konkrétan a Blahán laktunk, ráadásul egy több mint 70 nm-es lakásban, itt volt aztán csak igazán átjáróház! A három fix lakó mellett a vissza-visszatérő Laca is szinte állandó bentlakó volt, de unokatesóktól haverokig mindenki megfordult itt. Luca mellé megérkezett Marci, az én cicám is.
Másfél évig laktunk ebben a lakásban, az utolsó lökést a költözéshez a kirablásunk adta meg. Tüzelő Lucácska ugyanis nyitva hagyta az ablakot mikor távozott egy légyottra a ház kandúrjával, így a tolvajoknak csak be kellett lépni a lakásba, és vittek is mindent, laptopokat, fényképezőket, telefonokat. Biztonságosabb és nyugisabb környezetre vágytunk. Lakótársné és Laca még 2007 tavaszán végleg elköltözött, és így hárman, Lakótárs, Té, és jómagam kerestük következő lakhelyünket.

a fürdő, gyanús mintázatú tapétával

konyha

szobám a Rákóczi úton

Marci és Luca akcióban

7. ZUGLÓ, DOROZSMAI UTCA
Nem hezitáltunk sokáig, mikor megtaláltuk ennek a lakóparki lakásnak a hirdetését, már a fényképek is meggyőzőek voltak, és ez élőben sem változott. Kisebb, de újabb, csendesebb és főképp biztonságosabb lakás volt. Portaszolgálat, kamerák, használható tárolóhely, amerikai konyha, két nagy erkély, napfééény, de sajnos laminált parketta, és összességében sokkal kevesebb hely. Szinte minden új volt, és ez azért felüdülés volt a több sebből vérző nyóckeres bérházhoz képest, ám itt is akadtak kellemetlenségek. Például a szellőzés teljes hiánya, minek következtében ha fűtöttünk, szó szerint folyt a víz az ablakokon, és helyes kis tócsákat képzett a laminált parkettán, egy idő után pedig a fal is penészedni kezdett. Szerencsére a házigazdák hozzáállásával nem volt gond, igyekeztek orvosolni a problémát.
Életem talán legmeghittebb karácsonyát töltöttem el itt, addigra új félig-lakótársnénk is lett, és így négyen a két cicussal, és az időnként változó számú csincsillákkal jól megvoltunk. Ám szépen lassan megszületett bennem az igény arra, hogy Tével kettesben éljünk, így mikor a tulaj szólt, hogy el kell költöznünk, akkor eldöntöttük, hogy Lakótárssal külön utakon folytatjuk. 2007 augusztusától 2008 májusáig laktunk itt.

erkély

ideköltözéskor

"szekrénysorunk"

Otthonok 1. rész

Majdnem napra pontosan 9 évvel ezelőtt költöztem el otthonról. E jeles alkalom, és a hamarosan bekövetkező újabb költözés ad apropót arra, hogy összefoglaljam most itt, hogy hol, mikor kivel és hogyan laktam együtt. Számomra is izgalmas lesz. Csapjunk bele.

1. I. KERÜLET, LOGODI UTCA
Történt tehát 2001 októberében, amikor friss ropogós érettségivel a kezemben, halvány lila fingom nem volt arról, hogy akkor most mihez is fogok kezdeni. A gimnáziumi szerelemnek - ahogy az lenni szokott - a suli vége után nemsokkal befellegzett, de a sors úgy hozta, hogy szerelemre lobbantam Szeleczky F. iránt, akivel kb 4 hét együtt járás után össze is költöztem. 4-en bútoroztunk össze, egy F-el közös ismerősünk Kristóf és a barátnője is velünk tartott. Igazi "felnőttem, megtehetem, hogy magam irányítom az életem" életérzés volt, és emlékszem, hogy az elején nagyon boldog és felszabadult voltam.
A környék talán a legjobb volt, ahol valaha is laktam, hiszen a Vár aljában volt szinte, igaz egy nem túl jó állapotú házban. Egy barátnőm nagyszüleitől béreltük a lakást, ahol egy darab fűtésre alkalmas eszköz volt, mégpedig az olajkályha, a nappali, azaz a mi szobánkban. Mikor tél lett, a konyhában éjjel megfagyott a víz a pohárban. Kristófék még karácsony előtt elhúztak, mi áprilisig bírtuk. Részletekbe nem bocsátkoznék most az okokat illetően, régen volt már, hintsünk rá egy szép fehér leplet.

A képen a még kicsike öcsém és én, valamint az olajkályhává alakított gyönyörű cserépkályha

2. ÓBUDA, SZÉPVÖLGYI ÚT
2002 áprilisától számoljuk tehát a szépvölgyi úti lakást, melynek különlegessége, hogy a Besh o Dromos Barcza Gergőé volt, a mai napig emlékszem a Barzca-Pettik feliratra a kapucsengőn, és az ajtón. Itt a már sokszor említett Mamaboszival laktunk együtt, F és én, valamint az ő "családja". Sajnos nem volt túl vidám ez az időszak, F-el már megromlóban volt a kapcsolatunk, és egy idő után munkám se volt (F-ről nem is beszélve), és a két dudás egy csárdában esete is fennállt Mamaboszival, akivel ugyan mindent megpróbáltunk, dehát két tyúkanyó egy lakásban az mégiscsak sok... persze akkor még túl heves és "okoska" voltam ahhoz, hogy tanuljak tőle, pedig lehetett volna, és meg is történt, de csak évekkel később esett le.
A lakás klasszikus, parkettás, erkélyes dunapartra néző (na nem a mi szobánk) óbudai lakás volt. Arra emlékszem még, hogy mikor a pszichológia felvételire készültem és épp hajat szárítottam, akkor kapcsolták ki az áramot számlatartozás miatt, meg arra, hogy választások voltak, és Atissal néztük a kanapén, és F-et vártam, aki sose volt otthon, és soha nem tudtam merre jár. Meg sok sötét, csúnyaságra is, amiket inkább nem írok le. Annyit talán még lehet, hogy ártatlanságom elvesztésének színhelye is egyben.
Ha jól emlékszem július-augusztus környékén költöztem haza, mert nem találtam munkát, és nem volt más megoldás. És itt életem egyik legpocsékabb időszaka következett.


3. ÚJPEST, KOSZORÚ UTCA
Ugorjunk az időben egyet 2003 nyarára. F-el már év elején szakítottam, és ennek oka a sokak számára ismerős Laca volt. Kétségtelenül levett a lábamról, megvakított, megsüketített, és mikor augusztus végén megkért, hogy költözzem hozzá, a következő héten már kerülgethette a plüssállataimat. Persze már hónapokkal előtte is ott laktam gyakorlatilag, csak a cuccaim nélkül. Életemben nem utaztam annyi cuccal, mint azokban az időkben. Ez a ház is büszkélkedhet néhány "leggel", például életem első kertesháza volt, és rossz állapota, valamint a halál faszán világ végén levése ellenére is nagyon szerettem ott lakni. Egy óriási kertes, öreg és ócska ház volt mindenféle toldozgatással, és mindenhol szögekkel, de volt kályha fatüzeléssel... soha semmi nem adott olyan finom meleget, és soha semmi nem nyugtatott úgy meg, mint a tűzének ropogása.
Itt tanultam meg a legtöbbet magamról, és az emberekről. Itt tanultam meg főzni, szeretkezni, takarítani, kicsit kertészkedni, gondoskodni, vendégül látni, és itt tanultam meg azt, hogy az embernek semmilyen körülmények között nem szabad feladnia magát egy másik ember miatt. Az ajtócsapós, üvegkitörős, cuccot az ablakon kidobálós veszekedések nem hiányoznak, de azok a csodálatos esték a barátokkal, amikor finom ételek és finom zenék szóltak, azt nem adnám semmiért. Sok jó barátságom köttetett itt.

4. BÉCSI ÚT
Laca 2005 tavaszán dobálta ki a cuccaimat az ablakon, ugyanis ekkor döntöttem úgy, hogy elköltözöm, és ezt nem viselte túl jól. (Mentségére szóljon, hogy pont a költözés ideje alatt megbetegedtem, és ő becsületesen ápolt végig, sőt a ruháimat is kimosta, és összehajtogatta. A kidobálás ezt követően történt, mikor rájött, hogy tényleg elmegyek.) Innen csak rövid időre, két hétre egy pszichológus haverhoz költöztem a Bécsi útra, melynek környéke az elkövetkező évek központja lett számomra. Így viszont elmondhatom, hogy laktam önkormányzati lakásban, Viktor ugyanis egy fiatal házasoknak épített csilivili, ám aprócska lakásban élt, csak addigra feleség nélkül. Az alig 30 nm-es lakásban sokat ugyan nem találkoztunk abban a két hétben, mégis életmentő volt számomra.

pech

Lassan összecsapnak fejem felett a hullámok, a költözés-szakdolgozat-sokmunka hármasa már olyan nyomást gyakorol rám, hogy hülyeségeket álmodok. Az ember lánya ilyenkor azt gondolja, majd a Vonnegut, majd a kedvenc íróm ad számomra egy kis enyhülést, majd ő kisimítja a göröngyöset is. Ja, csak arra nem gondoltam, hogy az önéletrajzi könyv, az nem fiktív történetről szóló regény. És így esett meg az, hogy az eddig oly nagyra tartott, mítikus ködbe vésző íróról kiderült, hogy ember, ráadásul sok téma lenne, amiről heves vitákat folytatnánk. Mérvan aaaaz, hogy egy végtelenül humánus, empatikus, kedves és humoros ember rémisztőnek tartotta a hitet? Fene tudja. Ha én is átéltem volna amerikai németként a drezdai bombázást, lehet, hogy nekem sem lenne hitem. De az is lehet, hogy éppen ezért lenne. Fene tudja.

"Nem számít, milyen korrupttá, kapzsivá és szívtelenné válhat a kormányunk, a gazdaságunk, a médiánk és a vallási és jótékonysági intézményrendszerünk, a zene akkor is csodálatos lesz." 

Kurt Vonnegut

Jó úton

Izgalmakkal teli időszak vette kezdetét kicsiny életemben. Ha tudod, hogy mire vágysz, és mindent megteszel azért hogy teljesüljön, akkor beindul valami különös égi gépezet, hogy teljesítse a vágyadat. Ám az életnek és az isteneknek igen jó a humorézéke, tudom ezt jól, és már nem lepődöm meg. Mindig csempésznek egy kis plusz izgalmat az események folyásába, az út sosem egyenes és sima. Nem is baj az, úgy túl unalmas lenne.

A fent leírtak jellemezték bájosan sutára sikeredett születésnapi mulatságomat is. Talán az időpont miatt lehet, hogy sosem jön össze a klasszikus szülinapi parti, emlékszem, már kamaszkoromban is inkább a névnapomat ünnepeltük, mert februárban mindenki ráért. A természeti és egyéb viszontagságok (értsd 2 helyszínváltás útközben, szakadó esőben mezítláb rohanás, emberfeletti tömeg, porvihar)ellenére arról megbizonyosodtam, hogy bizony van pár ember, aki tényleg szeret. Szinte csak kézzel készített ajándékokat kaptam, a legmeghatóbb a két napig készülő torta, de a többi szépség is mind telitalálat és szívből jövő figyelmesség volt. 

Jelenlegi legnagyobb álmom, a kicsi napfényes frisslevegős kertesház(acska) pedig megvalósulni látszik. Most már biztos, hogy októberben Vitéz és én gárdonyi lakosok leszünk. Már várom a pillanatot, mikor a két kisördögöt először engedjük el a kertben, és jó "anyaként" fel vagyok készülve arra is, hogy valószínűleg kevesebbet látjuk majd őket, és lélekben arra is, hogy nem fogom tudni megóvni őket minden veszedelemtől. Azt remélem, az a lelkiismeretfurdalás, amit nap mint nap, évek óta érzek azért, mert egy lakásban tartom őket bezárva, elcsendesedik majd. Ültetünk majd fát, bokrot, virágot, és fohászkodunk, hogy tudjon mindenki örülni velünk annak, hogy jó ott nekünk. Úton vagyunk, jó úton, és nemsokára már arra is készek leszünk, hogy család legyen belőlünk.

Összefoglalva

Szólnék azért pár szót a szabadságról. Mármint nem az általános érvényűről, hanem az én kéthetesemről.
Előszöris, rövid volt.
Másodszoris, tartalmas.
Harmadszoris, a bokaficamot és a megfázást leszámítva történt egy csomó klassz dolog.

Azt hiszem, még feldolgozás alatt vannak az események, hiszen még örülni sem tudtam a sikeres masszőrvizsgámnak, máris kispált búcsúztattam, aztán amint lelazultam volna a reggae napon, máris biceghettem (és ne higyjétek hogy egyszer, óó nem, összesen háromszor bicsaklott ki ugyanaz a bokám). Klassz volt interjút fotózni, bár röviddel előtte azt sem tudtam, kiket kell (a Paradise Lost-ot ugyan valamennyire ismerem, de az Enter Shikari már nem rémlett), klassz volt a Muse, az egyetlen, amit igazán vártam, és megérte. A második hét a regenerálódásé volt. Diksha rögtön hétfőn, és máris kedd lett, amikor Mamabosziék jöttek látogatóba. Nekik mindig örülök, szívem ünneplőben. Velük (Mamaboszi, és immáron felnőtt lánya Kisboszi) sok az önzetlen adok-kapok, ők a családom, a választott, és nem számít a tengernyi távolság sem. Az otthoni szerdát olvastátok, és hipp-hopp szülinap lett, és Balaton, méghozzá Füred, Tihany, jó ebédek, bornapok, szalmakalap és napsütés, tüzijáték és jó alvás, édeskettes és medencés-svédasztalos. Két nap csak, de felért kéthét szanatóriummal. A hétvégén újabb britben élő, régijó barátok, vasánap Vitéz féle steak búcsúképp, és ennyi is.

Lesznek majd képek is.