Nemsokára mindenről beszámolok

3 nap

Meg mondom őszintén, hogy most már teljesen be vagyok szarva. 3 nap múlva ott fogok állni teljes díszben, és kb 80 szempár szegeződik majd rám/ránk. Pedig álltam már színpadon, szavaltam, táncoltam, játszottam több száz ember előtt, de ez most mégis más. Eddig csak eszköz voltam, közvetítő, most pedig én leszek maga a produkció. Az életemet mutatom be, és az eddigi legfontosabb napot. Irigylem és csodálom Jani higgadtságát. Bár lehet, hogy csak jól álcázza az izgalmát. :)

Kicsit elszomorodok, ha arra gondolok, hogy nem lesz ott mindenki, akivel szeretnénk megosztani ezt a pillanatot, de az élet sajnos ilyen. Van, aki beteg, van aki mindjárt szül, és van aki másik országban/kontinensen tartózkodik éppen. Még soha nem volt ennyi szerettünk, barátunk, ismerősünk egyszerre egy helyen, el sem tudom képzelni, milyen érzés lesz végignézni rajtuk, és előttük összekötni az életünket. 

Kicsit meghalok, és kicsit újjászületek szombaton, egy másik élet kezdődik, nem lesz többé én és te, hanem mi leszünk. És ha mi megvagyunk, akkor jöhet végre a kispocok. Körülöttünk mindenki szaporodik.... a kutya, a csinek, a cica is pocakos, szóval anyu és apu elutazik Toscanába, hogy rituálisan életre hívja az utódot. :)

Készül a dekor

Készülnek az én kis csámpás, de egyedi dekorációim. :)

ültetés

mi

kísérletezés a gyertyatollal

közös életünk gyertyája

névvel

Gyűrűpárna készülőben

Képeslapok

Szeretem a képeslapokat. A mai elektronikus világban, ahol az e-mail egy pillanat alatt odaér, van valami romantikája a postai úton kézbesített levélnek. Az ember várja, vagy épp nem várja, és meglepetést kap, mikor este hazaérve fáradtan belekukkant a ládába, és a csekkek és hirdetések közt ott lapul ő, a képeslap. Kedve gesztus ez, színes, kézzel írott, képes utas a világ bármely szegletéből, nem csupán egy újabb sor a gémélben.

Nagymamának holnap lesz a szülinapja. Vettem neki egy szép virágos lapot, és csak később vettem észre a benne lévő meglepően találó idézetet. 

"Nem tudom, mit rejt a sorsod, mosolyt hoz-e vagy könnyeket. Tanuld meg hát feledni a rosszat, s őrizd meg a boldog perceket." Hamingway

Hazaérve pedig engem ért a meglepetés, Mira jóvoltából, és egy cuki betűkkel megírt kedves lapot kaptam, konkrétan a világ másik feléről. Köszönöm!

Mindezekkel szinte egy időben postára adom az esküvői meghívók nyomtatott verzióját a csáládnak, és csak azt sajnálom, hogy a bélyeg lassan kimegy a divatból, helyére semmitmondó matricacsík kerül elfolyós feliratokkal. Nem kellene minden régi dolgot megváltoztatni, ha csak elsilányodás a vége....

                     

a meghívó Kiss Barnabás munkája

Durva

Egy hónap múlva férjhezmegyek.

A meghívás

Izgulok! Ma elkezdtem kiküldözgetni a meghívókat. Megterveztettük, és nagyon jól sikerült. Sokáig fontolgattuk, hogy nyomtatva, vagy e-mailben menjenek, végül úgy döntöttünk, a családtagokat leszámítva virtuálisan küldjük el (részben ökológiai, részben azon megfontolásból, hogy az ilyesmit senki nem őrizgeti sokáig), persze fenntartva a lehetőséget, hogy aki szeretné eltenni emlékbe, annak kinyomtatjuk.
Kíváncsi vagyok, hányan leszünk a végére. :)

Egy esküvő, hány temetés?

Biztosan van magyarázat arra, hogy miért egyszerre derült ki Janikeresztapu, és az én nagymamám ugyanazon betegsége, hogy ők ott élnek egy helyen városban, és egy hét különbséggel járnak kemóra. Bár Janikeresztapu már túl van az elsőn, és nem akar többet. Mama ma kezdi. "Ha más kibírta, kibírom én is." - mondta nekem tegnap a telefonban. Elámulok néha az idős asszonyok szívósságán. Mamának ez áttét, már kipakolták odabentről, ami régebben rákos volt, és úgy volt, hogy minden ok. Janikeresztapu meg cigivel a kezében született, szóval nem volt annyira meglepő a tüdőrák diagnózisa, inkább csak elbaszottul rossz az időzítés. Bocsánat, ha bárkit sért a véleményem, de szerintem az ember tehet a betegségéről, éppen ezért újra és újra nekifutok annak, hogy miért vagyok én allergiás, és miért társul ehhez 2-3 éve asztmás köhögés. 

Egy szó mint száz, eléggé várom már, hogy véget érjen ez a jópár hónapja tartó veszteség-sorozat, kezdve a macskák eltűnésétől/meghalásától, Jani nagymamájának halálán át, ezekig a szörnyű hírekig. És próbálok közben erőt meríteni a kis Orionból, az épp most vajúdó gyerekkori ősbarátnőm húgából, aki Liliánnak fog még ma életet adni, a végül Borcsára keresztelt kinti-benti cicánkból, és a tavaszból, a sötét szekrényben fény és víz nélkül kivirágzó! gyöngyvirágból. 

Furcsa lesz így esküvőt tartani. Senki nem tudja, mi is van, hányan is leszünk, hogyan is kéne most viselkedni, illik-e örülni egyáltalán. De még senkinek nem jutott eszébe, hogy lemondjuk. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejünkben a kósza ötlet, de maximum az ünneplést mondtuk volna le, nem a házasságkötést. Így viszont most lesz "ünnep", vacsora, lehet hogy valaki nem tud ott lenni, lehet, hogy valakinek ez lesz az utolsó családi összejövetele. 

Igazságtalanságnak érzem a sorstól, hogy életünk egyik legszebb pillanatára ilyen árnyék vetül. Nem ezt érdemeltük. Szeretném tudni, megérteni, hogy miért történik ez velünk. Azok a spirituális teóriáim, melyek a mostanság megszaporodott tragédiákra vonatkoznak, persze erre is ráhúzhatóak, de azért ez nem ilyen egyszerű. Konkrétabb és mélyebb értelmet kell adnom a dolognak, hogy el tudjam fogadni, fel tudjam dolgozni. Ez lenne az a kis idő, amikor mi vagyunk a főszereplők, a mi boldogságunkat kellene ünnepelni, ehelyett szinte "meghúzódva ülök a sarokban" szégyenérzet tölt el, ha örülni merek, és magunkkal foglalkozni. Hát basszameg, most én lennék itt a királylány, Jani a királyfi, csakhogy halálszagú a mese. Mi a tanulság? Vége van annak a kornak, amikor csak magunkkal foglalkozhatunk. Vége az egó korának, soha nem volt ilyen fontos a család, az összetartozás, és ismét bebizonyosodik, hogy a külsőségek kevéssé fontosak. Természetesen a szertartásoknak pártolója vagyok, fontos dolog, megadja az esemény ünnepélyességét, méltóságát, komolyságát. Ez most egy különös ünnep lesz, örülni kell, hogy ott lesz, aki ott lesz, és az biztos, hogy bensőséges és családias lesz. Végtére is ilyenről álmodtunk... csak nem ilyen áron.

Sokat gondolok nagymamára. Hogy vajon van-e dolgom vele még, hogy mik azok a minták, amiket anyura, és ezzel rám hagyott, hogy miért nem alakult ki soha se köztük igazán bensőséges kapcsolat, hogy miért nem vagyunk érzelmeinket bátran kimutató, önbizalommal teli, nőiességünket felismerő, és megvalósító nők, hogy miért nem vagyunk összetartó család. És sokat gondolok az egyszer majd megszülető gyermekeimre, hogy fiúk, lányok lesznek-e, és hogy tudok-e majd jobb lenni, tanulni az ő hibáikból, és újakat nem elkövetni, és továbbvinni, ami jó volt, mert olyan is van, mégha érzésem szerint kevés is.

Mitől lesz édenkertbe való ez a bejegyzés? Leginkább a reménytől, és attól a felismeréstől, hogy mégiscsak mindannyian Isten/Jahve/Allah/Sors/Fő energiaforrás - vagy nevezzük akárhogy - kezében vagyunk.

Esküvői helyzetjelentés

Elérkezett az a pillanat is, hogy kicsit bővebben írjak a közelgő esküvőről. Nagyon elfoglaltak vagyunk, rengeteg a teendő, a megbeszélendő, átgondolandó, elintézendő dolog. Persze mi is úgy indultunk ennek neki, hogy a lehető legminimálabb pénz és energia befektetésével szeretnénk megoldani a nagy napot, de az élet ugye nem ilyen egyszerű. Szépen lassan ott tartunk, hogy dobócsokor is lesz, meg székhuzat, meg ilyen virág és amolyan, és abroncsos ruha, és még sorolhatnám. Jani anyukája a rokonság jelenlétéhez ragaszkodik, anyu a székhuzathoz, apu szerint a dobócsokor olyan aranyos, szerintünk a szülőköszöntő virág nem hiányozhat, és én ragaszkodom a köszönőajándékhoz. 

Készítettem egy kollázst, ami az elképzeléseinket, és a már részben megvalósult elemeket mutatja meg. A gyűrűnk, és a macis gyertya a maga valójában látható, és a tortánk is ilyen lesz, a Daubnerből választottuk ki, lemondtunk ugyanis az esküvői tortának nevezett lehúzásról, és kb. feleannyiból fog kijönni ez, és két másik sztenderd torta. Csokornak szintén ilyet szeretnék, semmi csicsa, csak bordó kála, szerintem gyönyörű így a maga egyszerűségében, és ezzel harmonizálnak majd a szülőköszöntők, és a többi virágdekoráció. Mivel a helyszín alapvetően eléggé pőre, szükség lesz némi dekorálásra, szerintem erre a lufi az egyik leglátványosabb és legolcsóbb megoldás. A színek, mint látszik, az arany, a lila és a fehér lesznek. Egyedül a ruhám szupertitkos, Jani nem láthatja a nagy napig, de az egész színvilág a ruha színéből indult ki, ami ugyanis arany lesz. Na nem az a sárga, fényes, giccses, hanem inkább a szépen fénylő, ahhoz hasonló, amilyen a cipő is itt a képen, ami még megvételre vár, de a képen szereplővel ki is egyeznék, később is hordható alkalomra, persze a táskával kiegészítve. 

Próbálunk ott húzni a költségeken., ahol csak lehet, de azért gagyit sem akarunk, ha már ez lesz életünk  egyik legfontosabb napja. A virág, fotós, videós, zenész témában vannak ismerősök, így ebben nagy segítséget kapunk, de a sminkemmel és a manikűrrel sem lesz gondom, ügyes kezű anyukám és Timi barátnőm lesz segítségemre. A köszönő-mézeskalácsot én fogom gyártani, a gyűrűpárnát kapjuk, az aprósütemények ipari mennyiségű legyártásából pedig az egész család kiveszi a részét. 

Félkészek vagyunk egyenlőre, de azt hiszem jól állunk. Kezdek várakozással megtelni, és elkezdem magam formába hozni, ma indult a 40 napos böjt, semmi hús, semmi méreg, kevés szénhidrát, sok vitamin.