A Feldmár Intézet honlapjáról

Alapvetően egy dolog számit a hétköznapi igazságok világában, és ez az, hogy minek látszunk. Könyveket olvasunk a siker kelléktáráról, a boldog szexualitás technikáiról, arról, hogy hogyan kell viselkednünk ahhoz, hogy sok barátot szerezzünk. Fel sem merül, hogy miközben az élet mesterei kívánunk lenni, az alapvető kérdésfeltevés marad téves. Mindez csak a „Másikról” szól, arról, hogy ŐK  hogyan és minek látnak engem, hogy a társadalomnak megfelelek-e. Az, hogy mindez esetleg csak látszat és szerep, hogy folyamatosan álarcot viselünk, melyet a helyzetnek megfelelően válogatunk pl. a tökéletes háziasszony, a potens és döntésképes erőteljes vezető,  a romantikus szerető, a végtelenül szerető anya és a többi, nos, az már lényegtelen. A valódi kérdés persze nyilván az, hogy miképpen lehet egyáltalán valakit szeretni, aki nem létezik, csak álarca és díszletei vannak. És hogyan tud valaki szeretni, aki nem létezik, mert már maga sem tudja, hogy melyik álarcát mikor tegye fel, illetve mi marad önmagából, ha leveszi őket. Ha így próbáljuk élni az életet, akkor nem megengedhető a gyengeség és a gyengédség, nem értelmezhető a kudarc vagy a boldogtalanság, mindennek tökéletesnek kell lennie. Ha pedig az élet nem így alakul, akkor nem értjük, hol csúszhatott a gépezetbe hiba? Miért vagyunk depressziósak, miért üresedett ki a kapcsolatunk, miért hagynak el  a barátaink és egyáltalán, hogyan lehetséges bármilyen kudarc az életünkben? 

Otthonok 1. rész

Majdnem napra pontosan 9 évvel ezelőtt költöztem el otthonról. E jeles alkalom, és a hamarosan bekövetkező újabb költözés ad apropót arra, hogy összefoglaljam most itt, hogy hol, mikor kivel és hogyan laktam együtt. Számomra is izgalmas lesz. Csapjunk bele.

1. I. KERÜLET, LOGODI UTCA
Történt tehát 2001 októberében, amikor friss ropogós érettségivel a kezemben, halvány lila fingom nem volt arról, hogy akkor most mihez is fogok kezdeni. A gimnáziumi szerelemnek - ahogy az lenni szokott - a suli vége után nemsokkal befellegzett, de a sors úgy hozta, hogy szerelemre lobbantam Szeleczky F. iránt, akivel kb 4 hét együtt járás után össze is költöztem. 4-en bútoroztunk össze, egy F-el közös ismerősünk Kristóf és a barátnője is velünk tartott. Igazi "felnőttem, megtehetem, hogy magam irányítom az életem" életérzés volt, és emlékszem, hogy az elején nagyon boldog és felszabadult voltam.
A környék talán a legjobb volt, ahol valaha is laktam, hiszen a Vár aljában volt szinte, igaz egy nem túl jó állapotú házban. Egy barátnőm nagyszüleitől béreltük a lakást, ahol egy darab fűtésre alkalmas eszköz volt, mégpedig az olajkályha, a nappali, azaz a mi szobánkban. Mikor tél lett, a konyhában éjjel megfagyott a víz a pohárban. Kristófék még karácsony előtt elhúztak, mi áprilisig bírtuk. Részletekbe nem bocsátkoznék most az okokat illetően, régen volt már, hintsünk rá egy szép fehér leplet.

A képen a még kicsike öcsém és én, valamint az olajkályhává alakított gyönyörű cserépkályha

2. ÓBUDA, SZÉPVÖLGYI ÚT
2002 áprilisától számoljuk tehát a szépvölgyi úti lakást, melynek különlegessége, hogy a Besh o Dromos Barcza Gergőé volt, a mai napig emlékszem a Barzca-Pettik feliratra a kapucsengőn, és az ajtón. Itt a már sokszor említett Mamaboszival laktunk együtt, F és én, valamint az ő "családja". Sajnos nem volt túl vidám ez az időszak, F-el már megromlóban volt a kapcsolatunk, és egy idő után munkám se volt (F-ről nem is beszélve), és a két dudás egy csárdában esete is fennállt Mamaboszival, akivel ugyan mindent megpróbáltunk, dehát két tyúkanyó egy lakásban az mégiscsak sok... persze akkor még túl heves és "okoska" voltam ahhoz, hogy tanuljak tőle, pedig lehetett volna, és meg is történt, de csak évekkel később esett le.
A lakás klasszikus, parkettás, erkélyes dunapartra néző (na nem a mi szobánk) óbudai lakás volt. Arra emlékszem még, hogy mikor a pszichológia felvételire készültem és épp hajat szárítottam, akkor kapcsolták ki az áramot számlatartozás miatt, meg arra, hogy választások voltak, és Atissal néztük a kanapén, és F-et vártam, aki sose volt otthon, és soha nem tudtam merre jár. Meg sok sötét, csúnyaságra is, amiket inkább nem írok le. Annyit talán még lehet, hogy ártatlanságom elvesztésének színhelye is egyben.
Ha jól emlékszem július-augusztus környékén költöztem haza, mert nem találtam munkát, és nem volt más megoldás. És itt életem egyik legpocsékabb időszaka következett.


3. ÚJPEST, KOSZORÚ UTCA
Ugorjunk az időben egyet 2003 nyarára. F-el már év elején szakítottam, és ennek oka a sokak számára ismerős Laca volt. Kétségtelenül levett a lábamról, megvakított, megsüketített, és mikor augusztus végén megkért, hogy költözzem hozzá, a következő héten már kerülgethette a plüssállataimat. Persze már hónapokkal előtte is ott laktam gyakorlatilag, csak a cuccaim nélkül. Életemben nem utaztam annyi cuccal, mint azokban az időkben. Ez a ház is büszkélkedhet néhány "leggel", például életem első kertesháza volt, és rossz állapota, valamint a halál faszán világ végén levése ellenére is nagyon szerettem ott lakni. Egy óriási kertes, öreg és ócska ház volt mindenféle toldozgatással, és mindenhol szögekkel, de volt kályha fatüzeléssel... soha semmi nem adott olyan finom meleget, és soha semmi nem nyugtatott úgy meg, mint a tűzének ropogása.
Itt tanultam meg a legtöbbet magamról, és az emberekről. Itt tanultam meg főzni, szeretkezni, takarítani, kicsit kertészkedni, gondoskodni, vendégül látni, és itt tanultam meg azt, hogy az embernek semmilyen körülmények között nem szabad feladnia magát egy másik ember miatt. Az ajtócsapós, üvegkitörős, cuccot az ablakon kidobálós veszekedések nem hiányoznak, de azok a csodálatos esték a barátokkal, amikor finom ételek és finom zenék szóltak, azt nem adnám semmiért. Sok jó barátságom köttetett itt.

4. BÉCSI ÚT
Laca 2005 tavaszán dobálta ki a cuccaimat az ablakon, ugyanis ekkor döntöttem úgy, hogy elköltözöm, és ezt nem viselte túl jól. (Mentségére szóljon, hogy pont a költözés ideje alatt megbetegedtem, és ő becsületesen ápolt végig, sőt a ruháimat is kimosta, és összehajtogatta. A kidobálás ezt követően történt, mikor rájött, hogy tényleg elmegyek.) Innen csak rövid időre, két hétre egy pszichológus haverhoz költöztem a Bécsi útra, melynek környéke az elkövetkező évek központja lett számomra. Így viszont elmondhatom, hogy laktam önkormányzati lakásban, Viktor ugyanis egy fiatal házasoknak épített csilivili, ám aprócska lakásban élt, csak addigra feleség nélkül. Az alig 30 nm-es lakásban sokat ugyan nem találkoztunk abban a két hétben, mégis életmentő volt számomra.

a másik

Az élet újra és újra, sokadszor bizonyítja be nekem az energiamegmaradás törvényének igazságát. Szeretem én ezt egy kicsit tágabban értelmezni; nem csak az energia, minden más is így működik. Ha ehhez hozzávesszük az "ami jön fogadjátok, ami megy engedjétek" frázist, vagy a "halál egyben születés", esetleg a "csak a lerombolt romokon lehet újra építkezni" közhellyé silányodott szófordulatait, akkor ebből az élet legtöbb történését meg lehet magyarázni. Illetve pontosítok: megérteni lehet.

Az alábbi linken egy olyan ember blogja található, akit tulajdonképpen csak egy hazugságnak köszönhetően ismerhetek meg közelebbről, a blogon pedig egy videó, ami egy olyan emberről szól, akit pedig nagyon is jól ismerek, és őszintén szeretek.

Ez a videó elgondolkodtatott. Tanulságokat adott nekem. Most már tudom, hogy nem biztos, hogy akkor veszítesz el valakit, amikor azt hiszed, és tudom, hogy azért, mert valami nem sikerült, még lehet valakit őszintén szeretni, és azt is tudom, hogy nem feltétlenül sok együtt töltött idő és kaland kell ahhoz, hogy valakire kíváncsi legyek, és valakit megismerjek. Jó ötlet volt régen a lovagi torna, ahol különböző próbákat kellett kiállni a jelentkezőknek. Igen, a próbákon derül ki, milyen az ember lecsupaszítva. És engem mindig is az érdekelt. Több éves barátságok hasaltak el az első próba alkalmával, és kósza ismeretségek lettek barátságokká, pusztán egyetlen kritikus, megmérettető pillanat miatt.

Visszakanyarodva az elejére, az őszinteség és a hazugság, a szeretet és a gyűlölet azonos súlyúak. De ha a "cserében" a hazugság és a gyűlölködés megy, az őszinteség és a szeretet marad, akkor már elégedett vagyok.  Persze, hogy hogy kereskedek mindezekkel, az csakis rajtam múlik, hiszen ezek a dolgok belül történnek. A külső események csak ezek következményei.

http://masikkavehaz.blogspot.com/2010/09/ott-voltam-valahol-tibor-2010.html

A nemzet színésze

pech

Lassan összecsapnak fejem felett a hullámok, a költözés-szakdolgozat-sokmunka hármasa már olyan nyomást gyakorol rám, hogy hülyeségeket álmodok. Az ember lánya ilyenkor azt gondolja, majd a Vonnegut, majd a kedvenc íróm ad számomra egy kis enyhülést, majd ő kisimítja a göröngyöset is. Ja, csak arra nem gondoltam, hogy az önéletrajzi könyv, az nem fiktív történetről szóló regény. És így esett meg az, hogy az eddig oly nagyra tartott, mítikus ködbe vésző íróról kiderült, hogy ember, ráadásul sok téma lenne, amiről heves vitákat folytatnánk. Mérvan aaaaz, hogy egy végtelenül humánus, empatikus, kedves és humoros ember rémisztőnek tartotta a hitet? Fene tudja. Ha én is átéltem volna amerikai németként a drezdai bombázást, lehet, hogy nekem sem lenne hitem. De az is lehet, hogy éppen ezért lenne. Fene tudja.

"Nem számít, milyen korrupttá, kapzsivá és szívtelenné válhat a kormányunk, a gazdaságunk, a médiánk és a vallási és jótékonysági intézményrendszerünk, a zene akkor is csodálatos lesz." 

Kurt Vonnegut

Szeretnék

egy régi, klasszikus kartonbőröndöt. Tudjátok, ami a nagymamák padlásán, vagy régi filmekben látható, esetleg öreg bácsik kezében a metrón, akik zsineggel kötik össze, mert a csatja már nem működik.

Ha bárki tud olyan helyet, ahol fellelhetem, vagy tud konrétan ilyen tárgy létezéséről elérhető távolságban, az kérem szóljon. 

Jó úton

Izgalmakkal teli időszak vette kezdetét kicsiny életemben. Ha tudod, hogy mire vágysz, és mindent megteszel azért hogy teljesüljön, akkor beindul valami különös égi gépezet, hogy teljesítse a vágyadat. Ám az életnek és az isteneknek igen jó a humorézéke, tudom ezt jól, és már nem lepődöm meg. Mindig csempésznek egy kis plusz izgalmat az események folyásába, az út sosem egyenes és sima. Nem is baj az, úgy túl unalmas lenne.

A fent leírtak jellemezték bájosan sutára sikeredett születésnapi mulatságomat is. Talán az időpont miatt lehet, hogy sosem jön össze a klasszikus szülinapi parti, emlékszem, már kamaszkoromban is inkább a névnapomat ünnepeltük, mert februárban mindenki ráért. A természeti és egyéb viszontagságok (értsd 2 helyszínváltás útközben, szakadó esőben mezítláb rohanás, emberfeletti tömeg, porvihar)ellenére arról megbizonyosodtam, hogy bizony van pár ember, aki tényleg szeret. Szinte csak kézzel készített ajándékokat kaptam, a legmeghatóbb a két napig készülő torta, de a többi szépség is mind telitalálat és szívből jövő figyelmesség volt. 

Jelenlegi legnagyobb álmom, a kicsi napfényes frisslevegős kertesház(acska) pedig megvalósulni látszik. Most már biztos, hogy októberben Vitéz és én gárdonyi lakosok leszünk. Már várom a pillanatot, mikor a két kisördögöt először engedjük el a kertben, és jó "anyaként" fel vagyok készülve arra is, hogy valószínűleg kevesebbet látjuk majd őket, és lélekben arra is, hogy nem fogom tudni megóvni őket minden veszedelemtől. Azt remélem, az a lelkiismeretfurdalás, amit nap mint nap, évek óta érzek azért, mert egy lakásban tartom őket bezárva, elcsendesedik majd. Ültetünk majd fát, bokrot, virágot, és fohászkodunk, hogy tudjon mindenki örülni velünk annak, hogy jó ott nekünk. Úton vagyunk, jó úton, és nemsokára már arra is készek leszünk, hogy család legyen belőlünk.