nos,

ha ez így megy tovább, tényleg felcsapok fotósnak.... :)

vasárnap.....

.....végre élőben

minálunk az ősz

Benyomások

A vonaton ülök. Már a második reggel, hogy bringával megyek az állomásra, és közben mantrázom magamban, hogy mégegybiciklilámpakell, vagy bringásaláöltözetkell, és gumucsizmaiskell, és közben gyönyörködöm a friss és illatos gárdonyi reggelben, és közben elfog a rettegés. Annyira akartam ezt a házat, ezt az életet, hogy szinte elfelejtettem végiggondolni, hogy miféle áldozatokat is követel ez meg tőlünk.  Nagyon remélem, hogy bírni fogjuk, és hozzá tudunk szokni a kicsit melósabb, macerásabb élethez (ma reggel kétszer fordultam vissza a kapuból, egyszer a cateye lámpáért, egyszer a bringazárkulcsért). Úgy érzem, az itteni élet kárpótol mindenért. 5 perc este a kertben, és a lelkem újjászületik. 

Tegnap Vitéz elment betegen lerendezni az előző lakást, és én otthon voltam egyedül. Először. Kint sötét, és csend. Nem vagyok az a parázós fajta, de mivel még se tv, se internet nincs, rám tört a magány, és arra gondoltam, na most kéne valakihez szólnom, de azonnal. Pár perc sem telt el, és kintről dudáltak. Kinéztem az ablakon, és apukám sziluettjét láttam meg a kocsija mellett. Szerintem még életemben nem örültem így neki, és újfent konstatáltam, hogy kérj, s megadatik. Levest hozott (isteni volt), anyu küldte. Mivel itt csak zuhanyzó van, küldött még figyelmesen egy felakasztható tusfürdőt is. Újabban a szüleim csupa kellemes meglepetést okoznak. Apuval nézegettük a csillagokat, és most már tudom, hogy jelenleg az Androméda köd van velem szemben, ha kint állok a teraszon.

Új élet ez, amit meg kell szokni. Időben kitenni a szemetet, megszokni a neszeket, bírni a koránkelést, elszakadni a várostól, ami 28 évig otthonom volt. Persze bejárunk, hisz ott dolgozunk, de most már menetrendekhez, időjáráshoz, és egymáshoz is alkalmazkodnunk kell. Egy rész most meghal bennem, és születik egy másik. És csak reménykedem, hogy Vitéz is így van ezzel, hogy nem megyünk el egymás mellett, hanem még közelebb kerülünk. Az utóbbi hetek nehezek és fárasztóak voltak. Nem törődtem vele, nem törődtünk egymással eleget. Most elérkezett az idő, hogy a kis kuckónkat magunkévá tegyük, és kialakítsuk az új életünket. 

Vörösiszap

Ismét más tollával ékeskednék (a költözés logisztikai és beszerzési feladatinak megoldása közben nem érek rá a költőiségre), és erről az egészről most megint Vonnegut jut eszembe, pontosabban az alábbi idézet:



"Amikor valaki annyi idős lesz, mint én, már ha lesz annyi idős, mint én, és vannak gyerekei, azon fogja kapni magát, hogy azt kérdi gyerekeitől (akik egyébként már szintén középkorúak), hogy "Mi értelme az egész életnek?" Hét gyermekem van, akik közül három árvaságra jutott unokaöccs. Én a gyermekorvos fiamnak tettem fel az életről szóló nagy kérdésemet. Dr. Vonnegut a következőt válaszolta reszketeg, öreg apjának:
- Apám, azért vagyunk itt, hogy átsegítsük egymást ezen a dolgon, akármi is legyen."


Hogy mi a véleményem a MAL-ról, arról inkább nem is szólnék, nem túl édenkerties ugyanis.... 
Állatotthonnak, segélyszervezetnek ment a pénz, én ennyit tudok tenni...

Otthonok 2. rész

5. ÓBUDA, SZŐLŐ UTCA
Viktor biztatására feladtam egy hirdetést valami egyetem honlapján, ahol sokan kerestek, kínáltak albérletet. Mindössze egyetlen válasz érkezett, melyben egy 20 nm-es különálló szobát hirdettek. Ez csábító volt, megnéztem hát a lakást. Amikor Goyót megláttam, egyből tudtam, miért ez a beceneve, és már első ránézésre is nagyon szimpatikus volt. Felmentem a fiúkhoz, és kiderült, hogy a szoba csak 8 nm, de amúgy a kicsi lakás kellemes volt, vízipipa, Bob Marley a falon, fiús látszatrend (de meghatott az igyekezetük)... észre sem vettem, és az ismerkedős beszélgetésből az lett, hogy megnéztem velük a híradót, és már vagy másfél órája trécseltünk. A következő héten beköltöztem. A harmadik fiú hamar lekopott, és nem is azért, mert nem illett a képbe, hanem mert valami zűr volt a papírjaival, és nem engedték vissza Erdélyből. Így hát megkezdődött a több éves, kalandokban bővelkedő együttlakásom Goyóval.
Egy ideig ketten laktunk, aztán több különféle fura embernek nyújtottunk menedéket hosszabb-rövidebb időkre, és megérkezett Luca is, az ördögien rossz és okos fekete macska. Életemben először laktam úgy valahol, hogy a magam ura voltam, és Lakótárs partner volt mindenben, nagyon szerettem vele lakni. Egy deus ex machinának köszönhetően lett egy remek munkám, így rövid hamburgersütős karrierem után egy olyan helyre kerültem, ahol ruhát, telefont fizettek, és életemben először jól éltem, jutott mindenre.
A lakás, bár remek környéken volt, egy idő után kényelmetlennek bizonyult, a konyhában nem volt ablak, a szobám kicsit volt, és vagy a fürdőn, vagy a nagyszobán keresztül lehetett megközelíteni, és mivel állandó átjáróház volt nálunk, egyszerűen nem fértünk el. A szerződés lejártakor így egy évre rá, azaz 2006 tavaszán immáron Lakótársnével kiegészülve elköltöztünk.

szobám a Szőlő utcában

Lakótárs, és a nagyszoba

költözés

6. NYÓCKER, RÁKÓCZI ÚT
Teljes egyetértésben választottuk ki a forgalmas környéken lévő, de tágas, és viszonylag csendes lakást, ahol mindenki különálló és nagy szobát kapott. A lakás elosztása egyszerűen tökéletes volt, és se azelőtt, se azóta nem volt ekkora szobám, a területe majd 20 nm volt, a belmagasság pedig közel 4 méter. Imádtam. Emlékszem, hogy a költözés előtti napokban már alig tudtam aludni, gondolatban azt tervezgettem, hogy mi hová fog kerülni, és mit kell még vennem. Sajnos akkor még nem gondoltuk, hogy a körfolyosós lakás az előnytelen fekvés miatt ennyire sötét lesz, szinte alig lehetett bármiféle növényt tartani, minden kimurdált egy idő után.
Mivel konkrétan a Blahán laktunk, ráadásul egy több mint 70 nm-es lakásban, itt volt aztán csak igazán átjáróház! A három fix lakó mellett a vissza-visszatérő Laca is szinte állandó bentlakó volt, de unokatesóktól haverokig mindenki megfordult itt. Luca mellé megérkezett Marci, az én cicám is.
Másfél évig laktunk ebben a lakásban, az utolsó lökést a költözéshez a kirablásunk adta meg. Tüzelő Lucácska ugyanis nyitva hagyta az ablakot mikor távozott egy légyottra a ház kandúrjával, így a tolvajoknak csak be kellett lépni a lakásba, és vittek is mindent, laptopokat, fényképezőket, telefonokat. Biztonságosabb és nyugisabb környezetre vágytunk. Lakótársné és Laca még 2007 tavaszán végleg elköltözött, és így hárman, Lakótárs, Té, és jómagam kerestük következő lakhelyünket.

a fürdő, gyanús mintázatú tapétával

konyha

szobám a Rákóczi úton

Marci és Luca akcióban

7. ZUGLÓ, DOROZSMAI UTCA
Nem hezitáltunk sokáig, mikor megtaláltuk ennek a lakóparki lakásnak a hirdetését, már a fényképek is meggyőzőek voltak, és ez élőben sem változott. Kisebb, de újabb, csendesebb és főképp biztonságosabb lakás volt. Portaszolgálat, kamerák, használható tárolóhely, amerikai konyha, két nagy erkély, napfééény, de sajnos laminált parketta, és összességében sokkal kevesebb hely. Szinte minden új volt, és ez azért felüdülés volt a több sebből vérző nyóckeres bérházhoz képest, ám itt is akadtak kellemetlenségek. Például a szellőzés teljes hiánya, minek következtében ha fűtöttünk, szó szerint folyt a víz az ablakokon, és helyes kis tócsákat képzett a laminált parkettán, egy idő után pedig a fal is penészedni kezdett. Szerencsére a házigazdák hozzáállásával nem volt gond, igyekeztek orvosolni a problémát.
Életem talán legmeghittebb karácsonyát töltöttem el itt, addigra új félig-lakótársnénk is lett, és így négyen a két cicussal, és az időnként változó számú csincsillákkal jól megvoltunk. Ám szépen lassan megszületett bennem az igény arra, hogy Tével kettesben éljünk, így mikor a tulaj szólt, hogy el kell költöznünk, akkor eldöntöttük, hogy Lakótárssal külön utakon folytatjuk. 2007 augusztusától 2008 májusáig laktunk itt.

erkély

ideköltözéskor

"szekrénysorunk"