és mára mégegy...

számomra mindenekfelett álló példa tehetségben, emberi méltóságban.... csak igazi, kivételes kvalitás tud így búcsúzni:

missing

tudom, hogy nem feltétlenül idevaló, amiről most írni fogok. illetve az is lehet, hogy mégis. végsősoron is a szeretetről fogok szólni, aminek most a keserves oldalát tapasztalom meg, hogy milyen is elveszíteni valakit, akit az ember nagyon szeret.

a múlt hét szerda estéje egy átlagos nap volt, szokás szerint este hazaérkezés után kiengedtem a cicákat esti sétájukra. órák múlva azon kaptam magam, hogy marci még mindig nem jött vissza. és másnap sem. és azóta sem.

kimondhatatlan űr tátong bennem azóta. marci az első állat, aki ennyire közel áll hozzám, aki több mint négy éve része az életemnek, a mindennapjaimnak. vele kelek, vele fekszem. lakások és lakótársak változtak, de marci maradt. kb 5 hetes lehetett, mikor egy kollégám megtalálta egy mázsa téri kukában, és elhozta nekem. olyan csöpp volt, hogy mikor vakaródzott, még hetekig felborult, mert elhúzta a feje. túlélt egy zuhanást a negyedik emeletről, és még kiskorában megígértem neki, hogy mire megöregszik, egy kertesházban fogunk lakni.

nagyon félek. félek, hogy baja esett, hogy nem talál haza, hogy bántották… félek, hogy sose látom többet. szegény kicsi panku sem érti a dolgot, ül az ablakban naphosszat, és néha fájdalmasan felnyávog.

a sors furcsa fintora, hogy ezzel szinte egyidőben odaszokott hozzánk egy másik cica. ugyanolyan, mint a fiúk, kis házicirmos, de kislány. talán kitehették, vagy itthagyhatták, mert kézhez szokott, barátságos és ápolt, de mindig nagyon éhes. eddig még nem engedtem be a házba, de etetjük, és simogatjuk, beszélünk hozzá. ha marcit szólongatom a kertben, ő szalad hozzám a bokrok alól. nem tudom, mihez kezdjek a helyzettel. ha hidegebbre fordul az idő, biztosan nemfogom hagyni, hogy fagyoskodjon.

talán tényleg igaz, hogy isten egyik kezével ad, a másikkal elvesz. de mit lehet kezdeni egy ilyen cserével? hogy legyek boldog, mikor fojton arra gondolok, hogy az én kicsi cicám valahol ázik, fázik, megsérült, vagy még valami ennél is rosszabb történt vele? kétségbeejtő. leginkább maga a kétség az, hiszen ha legalább tudnám, hogy mi történt vele. ha tudnám, hogy búcsúznom kell, vagy tovább keresnem… de nem tudok semmit. ilyenkor tényleg csak a remény marad?  

Láttál már lila fát?

Ez valami gyönyörűséges!

Többi itt.

Márti néni Horgoldája

Aki nem tudja, mit adjon karácsonyra.....

tökök és a csajok

Végre van egy szösszenetnyi időm arra, hogy szóljak pár ékes szót a hétvégéről. Az egész 3 napos szünet, egy az egyben édenkerti volt, így igazán itt van a helye a blogon.

Házacskánkban megrendeztem az első szociális eseményt, és legközelebbi (elérhető, és/vagy egyedül is mobilis) barátnőimet hívtam meg egy jó kis halloweeni tökfaragásra. A sors egy apró tréfája, hogy kettő-kettőnek azonos a neve, így négy lányt csak két néven kell szólítani. Bár sok problémát ez nem okozott, mindenkinek megvan az a becézett változata, amin szólítom (tulajdonképpen általában mindenki muci, szívem, és hasonló neveken fut). Két Timim és két Zsuzsim így hát leballagott hozzám, én terülj-terüljjel vártam őket, ők pedig sok mosolyt, és sok ajándékot hoztak viszonzásul. Van így nekem most már pampafüvem, és kis ezüstfenyőm, maciszőrös kesztyűm, de még angyalkás bögrém is.

Az egész este során mindenki nagyon jól érezte magát, ezt tanúsítja a később kapott több üzenet, a korábban távozóktól, és a vidám képek, amiket a kifaragott művekkel a kezünkben készítettünk. Sőt, hogy mást ne mondjak, mindenki megette életem első sütőtökkrémlevesét, és azt állították, finom volt. A rakott-krumpli elfogyasztása alatt csend volt, csak Márti nénit emlegettük néha, mert a házi savanyúsága éteri volt, és remekül passzolt az ételhez.

Egy Timi és egy Zsuzsi távozása után a másik kettővel világmegváltó beszélgetést folytattuk, így tűnhetett el a három üveg bor is, és mindennemű egyéb rágcsálnivaló az asztalról. Másnap ők még egy kis kirándulást, és egy kis masszázst is kaptak, s ezennel a GárdonySpa felavatódott. A masszázságy tökéletesen működik.

Távol álljon tőlem a szentimentális ömlengés, de azt hiszem végtelenül szerencsés vagyok, hogy ilyen barátaim vannak. Külön öröm, hogy egymást is megkedvelték. Hiába, hogy egyik szőke, másik barna, vagy épp vörös, és hiába az iskola, a családi "örökségek", vagy bármi más különbség, ők mind remek, és jó emberek. Még akkor is, ha maguk sem hiszik. Van, akit 6 éves korom óta ismerek, van, akit csak 3-4 éve. Van, akivel napi szintű a kapcsolatom, van, akit csak pár havonta látok. De tudom, ők azok, akikre számíthatok bármikor, és ezt már többször bizonyították.

Köszönöm nektek Lányok!