A buli

Angyalkababa lába nyoma

Túlzás nélkül állíthatom, hogy a szombati névnapi mulatság az egyik legjobban sikerült buli volt, amit valaha is szerveztem. Sajnos nem tudott mindenki eljönni, akit szerettem volna, hogy itt legyen, de látván, hogy így is éppen elfértünk, talán jobb is, hogy nem nyomorogtunk egész este. Majd nyáron a kertben többen elférünk. 

Külön öröm volt, hogy Angyalka elhozta az ő angyali egy hónapos kisbabáját, aki cuki, illatos, és nagyon jól alszik a vállamon. Persze azért az is tetszett neki (el is mosolyodott), mikor én fogtam, két kicsi lábát meg ketten simizték, azaz egyszerre három ember is őt figyelte. :)

Ajándékrajz

Ajándékvirágok

Fantasztikus ajándékokat kaptam, amik finomak, szépek és hasznosak, és mindegyiken éreztem, hogy igazán nekem szólnak. Érdekes volt az is, hogy többen még nem ismerték egymást, esetleg csak hallomásból, ezért mikor mindenki megérkezett, el kellett mesélnem, hogy kit honnan ismerek. Ez nagyon izgi volt, kicsit megható is, és azt hiszem adott egy alaphangulatot az estének, nem utolsó sorban pedig megkönnyítette az ismerkedést, hiszen legalább egy halvány fogalma volt mindenkinek arról, hogy ki a másik.

Megettük

A kajákat megettük, a piákat megittuk, a zenéket meghallgattuk. A másnap tanulságai pedig a következők: a fényképezőgépet javasolt feltölteni, lehetőleg arra a napra, amikor a buli van,  aki másnap vezet, 11 után már ne igyon, és a mosódió (ami ajiba kaptam) kiszedi a függönyre került (hogy is? :)) boroskólát, valamint az, hogy süt a nap, és a kertben nem fúj a szél, az nem jelenti azt, hogy a parton nem lehetséges 10 fokkal kevesebb, és orkán erejű szél.

Megittuk

Nagyon köszönöm mindenkinek a sok szeretetet, nem csak a felém, hanem az egymás felé irányulót is, azt hogy ilyen jófej barátaim vannak, és remélem legközelebb a hiányzók sem hiányoznak majd.

Kiegészítés: Szégyenteljesen megfelejtkeztem megemlíteni a vasárnapi segítő kezeket, akik lányokat megszégyenítő módon mosogattak el! Thanks boys!

Első varrományok

Elérkezett az az ünnepélyes pillanat, hogy bemutassam nektek első alkotásaimat, melyeket Singer varrógépem segítségével hoztam létre. A legeslegelső a tűpárna volt, mely igen csámpáskára sikeredett, de funkcióját teljes mértékben ellátja. :) Második a még csámpásabb szív, minek kapcsán több felfedezést is tettem. Elsőként azt, hogy nem cikkcakk varrással kellett volna megcsinálni, másodikként azt, hogy előbb egyenesen kell megtanulnom varrni, csak utána ívesen. A harmadik, és egyben első vállalható darab a szivecskés tutyi (mely egyben a textilragasztó, mint olyan, első tesztelése is volt). Ez azóta új gazdára lelt, apu szülinapi csokitartója lett belőle. :)

Kezd már számomra is élvezetessé válni a textil-barkácsolás, szinte rutinosan fűzöm a cérnát a gépbe...., csak egy szívfájdalmam van; ez biza időigényes elfoglaltság, így leginkább csak hétvégén tudok vele behatóbban foglalkozni. Így a sok ötlet, a számtalan alapanyag, melyre rengeteg pénzt költöttem, most várat magára, de ígérem, idővel szépséges holmikká állnak össze.

Emlékül

Életemben először hallottam, hogy valakiért félrehúzzák a harangot, ráadásul olyasvalakiért, akit ismertem. Tudom, hogy ez nem az én gyászom, mégis mélységesen szomorú vagyok, hiszen NAGYMAMA nekem is hiányozni fog. Nem az én mamám volt, de kedvesem mamáját eltemetni keserű, látni a szomorúságát, látni a hiányt, az űrt, amit maga után hagyott, ez nagyon fájdalmas.

Nagymamónak boldog és hosszú élete volt, halála viszonylag rövid, és viszonylag könnyű volt. Bár, mit is tudunk mi erről. Mit is tudunk mi akármiről is őhozzá képest. Sajnos már nem ismerhettem őt ereje teljében, már csak az árnyékot, a véget láthattam, és abban is annyi erő, annyi szeretet volt. Panasz soha, csak szeretet és humor, és csibészség, kézremegés, ülve szundikálás, később néhány távoli valótlan kép.... talán már a másvilág hívogatta. Tudta hogy menni fog, de nem szólt még erről sem, csak jól megnézte egyesével azokat, akiket utoljára látott, azokat, akik a legközelebb voltak hozzá. Én elkéstem. Pedig hiányolt, kérdezett utánam is, de már nem értem oda. Mint ahogyan már ő sem ér oda sosem a mi esküvőnkre, és nem fogja karjában majd dédunokáját, majd csak mesélni tudunk nekik, hogy volt egy dédmamó, Matildnak hívták....

Várakozva

Újabb csodás blogot találtam, és nem bírom ki, hogy ne mutassam meg. Sofia a Duna partján él, és gyönyörűséges fotói teljesen elbódítottak. Nem csak a tájakról, hanem az ételekről és az állatokról készült képei is csodálatosak. Olyan érzésem van, mint ha hihetetlen éleslátással lenne megáldva ez a kedves hölgy, mint ha különleges receptorai lennének a hétköznapi szépségek meglátására. Ahogy elnéztem, kevésszer nyilatkozik bővebben, van azonban egy bejegyzése, amit többször is elolvastam, mert sok igazságot látok benne. (http://sweethomebytheriver.blogspot.com/2010/11/az-ezust-folyo-partjan.html)

megjegyzés: akit zavar a zene a blogon, legalul lehet kikapcsolni

Amúgy pedig nagyon várom már a tavaszt. Szeretnék ültetni, és kiülni a kertbe. Mikor ideköltöztünk, már nem sokáig élvezhettük a kert és a tó örömeit, így a hosszú éhezés után, annál édesebb lesz majd az öröm, mikor első reggelimet elfogyaszthatom a teraszon.

ha a magyar bürokrácián múlik, akkor sose jutunk el odáig, hogy összeházasodjunk..... pedig már megvettük a gyűrűket is