Egy esküvő, hány temetés?

Biztosan van magyarázat arra, hogy miért egyszerre derült ki Janikeresztapu, és az én nagymamám ugyanazon betegsége, hogy ők ott élnek egy helyen városban, és egy hét különbséggel járnak kemóra. Bár Janikeresztapu már túl van az elsőn, és nem akar többet. Mama ma kezdi. "Ha más kibírta, kibírom én is." - mondta nekem tegnap a telefonban. Elámulok néha az idős asszonyok szívósságán. Mamának ez áttét, már kipakolták odabentről, ami régebben rákos volt, és úgy volt, hogy minden ok. Janikeresztapu meg cigivel a kezében született, szóval nem volt annyira meglepő a tüdőrák diagnózisa, inkább csak elbaszottul rossz az időzítés. Bocsánat, ha bárkit sért a véleményem, de szerintem az ember tehet a betegségéről, éppen ezért újra és újra nekifutok annak, hogy miért vagyok én allergiás, és miért társul ehhez 2-3 éve asztmás köhögés. 

Egy szó mint száz, eléggé várom már, hogy véget érjen ez a jópár hónapja tartó veszteség-sorozat, kezdve a macskák eltűnésétől/meghalásától, Jani nagymamájának halálán át, ezekig a szörnyű hírekig. És próbálok közben erőt meríteni a kis Orionból, az épp most vajúdó gyerekkori ősbarátnőm húgából, aki Liliánnak fog még ma életet adni, a végül Borcsára keresztelt kinti-benti cicánkból, és a tavaszból, a sötét szekrényben fény és víz nélkül kivirágzó! gyöngyvirágból. 

Furcsa lesz így esküvőt tartani. Senki nem tudja, mi is van, hányan is leszünk, hogyan is kéne most viselkedni, illik-e örülni egyáltalán. De még senkinek nem jutott eszébe, hogy lemondjuk. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejünkben a kósza ötlet, de maximum az ünneplést mondtuk volna le, nem a házasságkötést. Így viszont most lesz "ünnep", vacsora, lehet hogy valaki nem tud ott lenni, lehet, hogy valakinek ez lesz az utolsó családi összejövetele. 

Igazságtalanságnak érzem a sorstól, hogy életünk egyik legszebb pillanatára ilyen árnyék vetül. Nem ezt érdemeltük. Szeretném tudni, megérteni, hogy miért történik ez velünk. Azok a spirituális teóriáim, melyek a mostanság megszaporodott tragédiákra vonatkoznak, persze erre is ráhúzhatóak, de azért ez nem ilyen egyszerű. Konkrétabb és mélyebb értelmet kell adnom a dolognak, hogy el tudjam fogadni, fel tudjam dolgozni. Ez lenne az a kis idő, amikor mi vagyunk a főszereplők, a mi boldogságunkat kellene ünnepelni, ehelyett szinte "meghúzódva ülök a sarokban" szégyenérzet tölt el, ha örülni merek, és magunkkal foglalkozni. Hát basszameg, most én lennék itt a királylány, Jani a királyfi, csakhogy halálszagú a mese. Mi a tanulság? Vége van annak a kornak, amikor csak magunkkal foglalkozhatunk. Vége az egó korának, soha nem volt ilyen fontos a család, az összetartozás, és ismét bebizonyosodik, hogy a külsőségek kevéssé fontosak. Természetesen a szertartásoknak pártolója vagyok, fontos dolog, megadja az esemény ünnepélyességét, méltóságát, komolyságát. Ez most egy különös ünnep lesz, örülni kell, hogy ott lesz, aki ott lesz, és az biztos, hogy bensőséges és családias lesz. Végtére is ilyenről álmodtunk... csak nem ilyen áron.

Sokat gondolok nagymamára. Hogy vajon van-e dolgom vele még, hogy mik azok a minták, amiket anyura, és ezzel rám hagyott, hogy miért nem alakult ki soha se köztük igazán bensőséges kapcsolat, hogy miért nem vagyunk érzelmeinket bátran kimutató, önbizalommal teli, nőiességünket felismerő, és megvalósító nők, hogy miért nem vagyunk összetartó család. És sokat gondolok az egyszer majd megszülető gyermekeimre, hogy fiúk, lányok lesznek-e, és hogy tudok-e majd jobb lenni, tanulni az ő hibáikból, és újakat nem elkövetni, és továbbvinni, ami jó volt, mert olyan is van, mégha érzésem szerint kevés is.

Mitől lesz édenkertbe való ez a bejegyzés? Leginkább a reménytől, és attól a felismeréstől, hogy mégiscsak mindannyian Isten/Jahve/Allah/Sors/Fő energiaforrás - vagy nevezzük akárhogy - kezében vagyunk.

Üzen az ég

Hétfőn rendhagyó dikshán voltam, a kundalini (élet) energiát tapasztaltuk meg. Semmi rizsa, kemény három órás fizikai stimuláció volt az egész, melynek lényege a gyökér és napfonat csakra közt szunnyadó kígyó felélesztése volt. Nem volt átütő sikerem a tapasztalásban, de azt is tudom, miért. Amikor egyesével aktiváltuk a csakráinkat, meglepő dolog történt. Minden jól ment, egészen a harmadik szem csakráig, mikor ideértünk, bömbölni kezdtem, és ez folytatódott a koronacsakránál is. Nem számítottam rá, hogy éppen itt nem stimmel valami, de aztán később elgondolkodtam, hogy mikor is foglalkoztam utoljára saját spiritualitásommal, és így már érthető volt minden. 

Az ezt követő éjjelen azt álmodom, hogy apu egy csomó eurót ad. Aprókat, de már olyan sokat, hogy nem tudom hová tenni, szólok is neki, hogy sok, lesz, de ő erősködik, hogy tegyem csak el. Tegnap éjjel aztán újabb álom. A kertünkben vagyok, Vitéz szülei mellettem, és ássuk fel, téglalap és kör alakúra parcellázzuk az egész kertet, és ültetünk. Az apukája hoz valami pálmaszerű fát, erősködik, hogy hová akarja elültetni. Anyukája magyaráz, hogy mit hogy kell. Közben én elkeseredek, mert a kör alakú hely, ahová én ültettem, csupa gaz, alig látom, hol nő, amit ültettem, anyós odaszól, hogy gazolni kell rendesen. (Reggel Vitéz megerősít, hogy tényleg így szokta mondani) Közben egy másik kép, Vitézzel fekszünk egy ház kertjében (nem ez a ház, egy nagyobb, de az álomban a miénk). Valami buli készül, de mi elbújunk inkább, közben látom, hogy a mögöttünk lévő bokron mindenhol katicák, mutáns katicák, mindegyiknek más számú pöttye van. Aztán jön gyerekkorom legrégebbi barátnője Timi, átölel, és megnyugszom. 

Reggel aztán töprengek. Mit akar ez jelenteni? Húzok hát angyalkártyát, három lapot. Na most figyi, jön a spirituális arconcsapás. Az első: szülők. A második: megnyílik a spirituális érzékelésed (nem pontosan ez a szöveg, de ez a lényeg). A harmadik: harmadik szem csakra. Aham, köszi. Ez körülbelül olyan, volt, mint ha azt mondták volna: ha nem érted, elmondjuk még egyszer, hülyegyerek. :)  

Mindig is álmodós voltam, nekem így jön át a legjobban az üzenet. Azt hiszem az álom is világos, az esküvőről szól, hogy kinek mi a szerepe benne, és tudomásul kell vennem végre, hogy mi a helyzet. Lesz egy új családom, Vitéz családja az enyém is lesz, és el kell fogadnom őket. Én is ezt várom, de nekem is meg kell tennem. És el kell fogadnom a segítségüket is... egyedül gazos a kertem. Az apa fája és szép fallikus szimbólum, a férfi az férfi, ehhez tartsam magam. Nos, ez részemről rendben van. Az esküvő elől pedig nem menekülhetünk, igaz nem is akarunk, csak a hercehurca elől, de az álom szerint jön a segítség. Még most is átmelenget az érzés, ha az álombéli ölelésre gondolok, és mélységesen megnyugtat. Apukám mint mecénás.... ez sem áll távol a valóságtól, és biztonságérzetet is ad.

Ezek alapján igazából minden rendben (pedig ha tudnátok, mi minden van még a háttérben), és többet kell ápolnom magamat, a kapcsolatomat az égiekkel, és a szeretteimmel. Anyukám ugyan nem szerepelt az álomban, de vele az életben elég aktívan dolgozunk azon, amin kell, a feladat vele kapcsolatosan világos (csak nehéz). Ennyi "csak".... köszi kundalini.

Ps: ma voltam futni.

A helyzet az, hogy...

10 napnyi folyamatosan korgó gyomor nyomására abbahagytam a húsmentes böjtöt. Azt hiszem ennyi idő is elég volt, hogy egy kicsit megkönnyebbüljön a gyomrom, kicsit kitisztuljon a szervezetem. Más kérdés, hogy még híztam is egy kicsit, hiszen hiába igyekeztem, sok szénhidrátot ettem, mert hát valamit kellett enni. Talán nyáron lehet még ezzel próbálkozni, amikor sokféle gyümölcs és zöldség van, és nem 500 ft-ért veszek 250 g koktélparadicsomot, mert csak annak van íze. Nyárra biza a kertemből fogom szüretelni azt. Elkezdtük ugyanis a felkészülést az ültetéshez, már csíráztatok néhány dolgot, Vitézem pedig rendezi a kinti terepet, ahol majd a kis ágyásunk lesz. A tavaly ősszel eldugdosott virághagymák pedig kezdenek kibújni, sőt olyat is látok, amit nem én ültettem el... :) 

Alakformálásomra pedig új stratégiát dolgozok ki, melynek neve: sok és rendszeres mozgás. Hullahopp karika és hasizom munka minden reggel egy kicsit, heti jóga, és ha jóidő lesz végre, akkor indul a futás. 

Hajrábetty!

Esküvői helyzetjelentés

Elérkezett az a pillanat is, hogy kicsit bővebben írjak a közelgő esküvőről. Nagyon elfoglaltak vagyunk, rengeteg a teendő, a megbeszélendő, átgondolandó, elintézendő dolog. Persze mi is úgy indultunk ennek neki, hogy a lehető legminimálabb pénz és energia befektetésével szeretnénk megoldani a nagy napot, de az élet ugye nem ilyen egyszerű. Szépen lassan ott tartunk, hogy dobócsokor is lesz, meg székhuzat, meg ilyen virág és amolyan, és abroncsos ruha, és még sorolhatnám. Jani anyukája a rokonság jelenlétéhez ragaszkodik, anyu a székhuzathoz, apu szerint a dobócsokor olyan aranyos, szerintünk a szülőköszöntő virág nem hiányozhat, és én ragaszkodom a köszönőajándékhoz. 

Készítettem egy kollázst, ami az elképzeléseinket, és a már részben megvalósult elemeket mutatja meg. A gyűrűnk, és a macis gyertya a maga valójában látható, és a tortánk is ilyen lesz, a Daubnerből választottuk ki, lemondtunk ugyanis az esküvői tortának nevezett lehúzásról, és kb. feleannyiból fog kijönni ez, és két másik sztenderd torta. Csokornak szintén ilyet szeretnék, semmi csicsa, csak bordó kála, szerintem gyönyörű így a maga egyszerűségében, és ezzel harmonizálnak majd a szülőköszöntők, és a többi virágdekoráció. Mivel a helyszín alapvetően eléggé pőre, szükség lesz némi dekorálásra, szerintem erre a lufi az egyik leglátványosabb és legolcsóbb megoldás. A színek, mint látszik, az arany, a lila és a fehér lesznek. Egyedül a ruhám szupertitkos, Jani nem láthatja a nagy napig, de az egész színvilág a ruha színéből indult ki, ami ugyanis arany lesz. Na nem az a sárga, fényes, giccses, hanem inkább a szépen fénylő, ahhoz hasonló, amilyen a cipő is itt a képen, ami még megvételre vár, de a képen szereplővel ki is egyeznék, később is hordható alkalomra, persze a táskával kiegészítve. 

Próbálunk ott húzni a költségeken., ahol csak lehet, de azért gagyit sem akarunk, ha már ez lesz életünk  egyik legfontosabb napja. A virág, fotós, videós, zenész témában vannak ismerősök, így ebben nagy segítséget kapunk, de a sminkemmel és a manikűrrel sem lesz gondom, ügyes kezű anyukám és Timi barátnőm lesz segítségemre. A köszönő-mézeskalácsot én fogom gyártani, a gyűrűpárnát kapjuk, az aprósütemények ipari mennyiségű legyártásából pedig az egész család kiveszi a részét. 

Félkészek vagyunk egyenlőre, de azt hiszem jól állunk. Kezdek várakozással megtelni, és elkezdem magam formába hozni, ma indult a 40 napos böjt, semmi hús, semmi méreg, kevés szénhidrát, sok vitamin. 

 

Mindig van valami

Meg kell mondanom, ez a 2011, nem egy unalmas év. És ahogy látom, ez nem csak az én életemre igaz, bármerre nézek, igen intenzív változások vannak folyamatosan. Jó is, és rossz is, bár ez ugye csak nézőpont kérdése. 

Sok kínlódás után egy nap alatt lett autónk, és időpontunk az esküvőre, sőt ruhám is, ami gyönyörű, és úgy érzem, méltó lesz az ünnep fényéhez. Egyre izgatottabb vagyok az esküvőt illetően. Észrevettem, hogy mindig azt figyelem meg az embereken, ami engem éppen foglalkoztat, így egy ideje azt, hogy kinek van-e, és milyen jegygyűrű az ujján. Időnként meg is lepődöm, hogy jééé, milyen fiatal, milyen bolondnak tűnik, mégis ott a karika, hát őt is szereti valaki, ő is elköteleződött valaki felé.

Nézem persze a kisbabásokat is, részben készülök rá lelkileg, részben szurkolok a környezetemben lassan megszülető bébiknek, és a már megszületetteknek is, és próbálom felfogni, hogy ez fenekestül fogja felforgatni majd az életünket. Vége lesz az egoizmus korának, mert jön majd egy 52 centis, aki minden pillanatomról rendelkezni fog, én pedig remélem szívesen szolgálom majd, és fáradhatatlanul. Vitéz-apácska pedig igazi családhoz térhet haza. 

Izgulok, hogy mikor állunk készen, hogy mikor dönt úgy a kis lélek, hogy leköltözik hozzánk. Addig azonban még sok dolog vár ránk, esküvő és nászút a napfényes és illatos Toscanaba, és mindeközben szervezetem felkészítése a rá váró feladatokra. Nem unatkozom.....