A buli

Angyalkababa lába nyoma

Túlzás nélkül állíthatom, hogy a szombati névnapi mulatság az egyik legjobban sikerült buli volt, amit valaha is szerveztem. Sajnos nem tudott mindenki eljönni, akit szerettem volna, hogy itt legyen, de látván, hogy így is éppen elfértünk, talán jobb is, hogy nem nyomorogtunk egész este. Majd nyáron a kertben többen elférünk. 

Külön öröm volt, hogy Angyalka elhozta az ő angyali egy hónapos kisbabáját, aki cuki, illatos, és nagyon jól alszik a vállamon. Persze azért az is tetszett neki (el is mosolyodott), mikor én fogtam, két kicsi lábát meg ketten simizték, azaz egyszerre három ember is őt figyelte. :)

Ajándékrajz

Ajándékvirágok

Fantasztikus ajándékokat kaptam, amik finomak, szépek és hasznosak, és mindegyiken éreztem, hogy igazán nekem szólnak. Érdekes volt az is, hogy többen még nem ismerték egymást, esetleg csak hallomásból, ezért mikor mindenki megérkezett, el kellett mesélnem, hogy kit honnan ismerek. Ez nagyon izgi volt, kicsit megható is, és azt hiszem adott egy alaphangulatot az estének, nem utolsó sorban pedig megkönnyítette az ismerkedést, hiszen legalább egy halvány fogalma volt mindenkinek arról, hogy ki a másik.

Megettük

A kajákat megettük, a piákat megittuk, a zenéket meghallgattuk. A másnap tanulságai pedig a következők: a fényképezőgépet javasolt feltölteni, lehetőleg arra a napra, amikor a buli van,  aki másnap vezet, 11 után már ne igyon, és a mosódió (ami ajiba kaptam) kiszedi a függönyre került (hogy is? :)) boroskólát, valamint az, hogy süt a nap, és a kertben nem fúj a szél, az nem jelenti azt, hogy a parton nem lehetséges 10 fokkal kevesebb, és orkán erejű szél.

Megittuk

Nagyon köszönöm mindenkinek a sok szeretetet, nem csak a felém, hanem az egymás felé irányulót is, azt hogy ilyen jófej barátaim vannak, és remélem legközelebb a hiányzók sem hiányoznak majd.

Kiegészítés: Szégyenteljesen megfelejtkeztem megemlíteni a vasárnapi segítő kezeket, akik lányokat megszégyenítő módon mosogattak el! Thanks boys!

Várakozva

Újabb csodás blogot találtam, és nem bírom ki, hogy ne mutassam meg. Sofia a Duna partján él, és gyönyörűséges fotói teljesen elbódítottak. Nem csak a tájakról, hanem az ételekről és az állatokról készült képei is csodálatosak. Olyan érzésem van, mint ha hihetetlen éleslátással lenne megáldva ez a kedves hölgy, mint ha különleges receptorai lennének a hétköznapi szépségek meglátására. Ahogy elnéztem, kevésszer nyilatkozik bővebben, van azonban egy bejegyzése, amit többször is elolvastam, mert sok igazságot látok benne. (http://sweethomebytheriver.blogspot.com/2010/11/az-ezust-folyo-partjan.html)

megjegyzés: akit zavar a zene a blogon, legalul lehet kikapcsolni

Amúgy pedig nagyon várom már a tavaszt. Szeretnék ültetni, és kiülni a kertbe. Mikor ideköltöztünk, már nem sokáig élvezhettük a kert és a tó örömeit, így a hosszú éhezés után, annál édesebb lesz majd az öröm, mikor első reggelimet elfogyaszthatom a teraszon.

Kedves 2010!

Nagyon köszönöm az együtt töltött időket, talán soha ilyen intenzív évem nem volt még, amiben ennyi minden történt volna. Nem mondom, hogy mindig könnyű volt, de minden perc megérte, mert elégedetten zárom. Elolvasva a tavalyi kívánságaimat, szinte kivétel nélkül teljesültek, pedig nem voltam szégyenlős. De ez is bizonyítja, hogy ha jól kérsz, megadatik. Hálás vagyok a bőségért, a lehetőségekért, mert mindezek azt mutatják, jó irányba tartok, a Sors támogat engem (minket), és néhány történés elkerülhetetlenül fontos volt ahhoz, hogy a további célok megvalósulhassanak. Hálás vagyok a barátaimnak is, azoknak, akik kitartanak mellettem, szeretetükből, figyelmükből, idejükből áldoztak rám. Köszönöm az inspirációt, a támogatást is. 

Kedves 2011!

Szeretettel, várakozva üdvözöllek! Sok kérésem van hozzád, remélem nem haragszol meg ezért, de ha elmondom, talán megkönnyítem a dolgodat.

- szeretnék sikeresen leállamvizsgázni, nem csak magyar, hanem kommunikáció szakból is

- szeretnék további tanulmányokat folytatni, masszázs, fotózás, diksha és varrás terén, kérlek segíts ebben mind anyagilag, mind idővel, és küldd el hozzám a megfelelő oktatókat, és azt a tudást, amire szükségem van, valamint a technikai feltételeket is teremtsd meg számomra

- szeretnék egészséges lenni, mozogni eleget, és leadni a súlyfeleslegemet, ehhez is kérnék időt, pénzt és lehetőséget (és szeretném ezeket Janival együtt csinálni), valamint kitartást ahhoz, hogy a függőségeimtől végleg megszabaduljak

- szeretnék egy szép, kedves és szolid esküvőt, ami mindenkinek megfelel, és nem kerül sok pénzbe

- szeretnék teherbe esni, és egészséges kisbabát hordani a szívem alatt

- szeretnék mindezekhez elég pénzt és munkát, szeretném, ha beindulna a masszázs is, és a fotózás is jöhet

- szeretném, ha találnánk egy megfelelő autót, és megvennénk, fenntartanánk gond nélkül

- szeretném, ha maradhatnánk itt Gárdonyban, gondok nélkül élhetnénk itt, és fenn tudnánk tartani magunkat kényelmesen

- boldogan, szerelemben szeretnék élni Janival továbbra is

- szeretném, ha elég időm lenne a barátaimra, és nekik is rám, és ha sok értékes időt töltenénk együtt, kérlek őrizd meg azokat nekem, akikkel szükségünk van egymásra, akikkel igazi szeretete köt össze

- kérlek adj boldogságot mindazoknak, akik fontosak nekem, és add meg nekik, amire ők vágynak

- szeretnék még utazni ebben az évben, egy szép nászutat, de bármi más belföldi, és külföldi útnak is nagyon örülnék

Kedves 2011, előre is köszönöm a támogatásodat, bízom benne, hogy te leszel az az év, amiben beérik minden munkám gyümölcse, és amiben családdá válhatunk.

Zárásképp pedig íme a karácsonyunk képekben.

Karácsonyi hangulatban 2.

Íme az  én kisfilmem, nem tökéletes, de úgy gondoltam a hangulata kellemes, és a többi kép majd a karácsonyi filmecskébe fog bekerülni. Ezüstvasárnapi szeretettel:

tökök és a csajok

Végre van egy szösszenetnyi időm arra, hogy szóljak pár ékes szót a hétvégéről. Az egész 3 napos szünet, egy az egyben édenkerti volt, így igazán itt van a helye a blogon.

Házacskánkban megrendeztem az első szociális eseményt, és legközelebbi (elérhető, és/vagy egyedül is mobilis) barátnőimet hívtam meg egy jó kis halloweeni tökfaragásra. A sors egy apró tréfája, hogy kettő-kettőnek azonos a neve, így négy lányt csak két néven kell szólítani. Bár sok problémát ez nem okozott, mindenkinek megvan az a becézett változata, amin szólítom (tulajdonképpen általában mindenki muci, szívem, és hasonló neveken fut). Két Timim és két Zsuzsim így hát leballagott hozzám, én terülj-terüljjel vártam őket, ők pedig sok mosolyt, és sok ajándékot hoztak viszonzásul. Van így nekem most már pampafüvem, és kis ezüstfenyőm, maciszőrös kesztyűm, de még angyalkás bögrém is.

Az egész este során mindenki nagyon jól érezte magát, ezt tanúsítja a később kapott több üzenet, a korábban távozóktól, és a vidám képek, amiket a kifaragott művekkel a kezünkben készítettünk. Sőt, hogy mást ne mondjak, mindenki megette életem első sütőtökkrémlevesét, és azt állították, finom volt. A rakott-krumpli elfogyasztása alatt csend volt, csak Márti nénit emlegettük néha, mert a házi savanyúsága éteri volt, és remekül passzolt az ételhez.

Egy Timi és egy Zsuzsi távozása után a másik kettővel világmegváltó beszélgetést folytattuk, így tűnhetett el a három üveg bor is, és mindennemű egyéb rágcsálnivaló az asztalról. Másnap ők még egy kis kirándulást, és egy kis masszázst is kaptak, s ezennel a GárdonySpa felavatódott. A masszázságy tökéletesen működik.

Távol álljon tőlem a szentimentális ömlengés, de azt hiszem végtelenül szerencsés vagyok, hogy ilyen barátaim vannak. Külön öröm, hogy egymást is megkedvelték. Hiába, hogy egyik szőke, másik barna, vagy épp vörös, és hiába az iskola, a családi "örökségek", vagy bármi más különbség, ők mind remek, és jó emberek. Még akkor is, ha maguk sem hiszik. Van, akit 6 éves korom óta ismerek, van, akit csak 3-4 éve. Van, akivel napi szintű a kapcsolatom, van, akit csak pár havonta látok. De tudom, ők azok, akikre számíthatok bármikor, és ezt már többször bizonyították.

Köszönöm nektek Lányok!

minálunk az ősz

Benyomások

A vonaton ülök. Már a második reggel, hogy bringával megyek az állomásra, és közben mantrázom magamban, hogy mégegybiciklilámpakell, vagy bringásaláöltözetkell, és gumucsizmaiskell, és közben gyönyörködöm a friss és illatos gárdonyi reggelben, és közben elfog a rettegés. Annyira akartam ezt a házat, ezt az életet, hogy szinte elfelejtettem végiggondolni, hogy miféle áldozatokat is követel ez meg tőlünk.  Nagyon remélem, hogy bírni fogjuk, és hozzá tudunk szokni a kicsit melósabb, macerásabb élethez (ma reggel kétszer fordultam vissza a kapuból, egyszer a cateye lámpáért, egyszer a bringazárkulcsért). Úgy érzem, az itteni élet kárpótol mindenért. 5 perc este a kertben, és a lelkem újjászületik. 

Tegnap Vitéz elment betegen lerendezni az előző lakást, és én otthon voltam egyedül. Először. Kint sötét, és csend. Nem vagyok az a parázós fajta, de mivel még se tv, se internet nincs, rám tört a magány, és arra gondoltam, na most kéne valakihez szólnom, de azonnal. Pár perc sem telt el, és kintről dudáltak. Kinéztem az ablakon, és apukám sziluettjét láttam meg a kocsija mellett. Szerintem még életemben nem örültem így neki, és újfent konstatáltam, hogy kérj, s megadatik. Levest hozott (isteni volt), anyu küldte. Mivel itt csak zuhanyzó van, küldött még figyelmesen egy felakasztható tusfürdőt is. Újabban a szüleim csupa kellemes meglepetést okoznak. Apuval nézegettük a csillagokat, és most már tudom, hogy jelenleg az Androméda köd van velem szemben, ha kint állok a teraszon.

Új élet ez, amit meg kell szokni. Időben kitenni a szemetet, megszokni a neszeket, bírni a koránkelést, elszakadni a várostól, ami 28 évig otthonom volt. Persze bejárunk, hisz ott dolgozunk, de most már menetrendekhez, időjáráshoz, és egymáshoz is alkalmazkodnunk kell. Egy rész most meghal bennem, és születik egy másik. És csak reménykedem, hogy Vitéz is így van ezzel, hogy nem megyünk el egymás mellett, hanem még közelebb kerülünk. Az utóbbi hetek nehezek és fárasztóak voltak. Nem törődtem vele, nem törődtünk egymással eleget. Most elérkezett az idő, hogy a kis kuckónkat magunkévá tegyük, és kialakítsuk az új életünket. 

Otthonok 2. rész

5. ÓBUDA, SZŐLŐ UTCA
Viktor biztatására feladtam egy hirdetést valami egyetem honlapján, ahol sokan kerestek, kínáltak albérletet. Mindössze egyetlen válasz érkezett, melyben egy 20 nm-es különálló szobát hirdettek. Ez csábító volt, megnéztem hát a lakást. Amikor Goyót megláttam, egyből tudtam, miért ez a beceneve, és már első ránézésre is nagyon szimpatikus volt. Felmentem a fiúkhoz, és kiderült, hogy a szoba csak 8 nm, de amúgy a kicsi lakás kellemes volt, vízipipa, Bob Marley a falon, fiús látszatrend (de meghatott az igyekezetük)... észre sem vettem, és az ismerkedős beszélgetésből az lett, hogy megnéztem velük a híradót, és már vagy másfél órája trécseltünk. A következő héten beköltöztem. A harmadik fiú hamar lekopott, és nem is azért, mert nem illett a képbe, hanem mert valami zűr volt a papírjaival, és nem engedték vissza Erdélyből. Így hát megkezdődött a több éves, kalandokban bővelkedő együttlakásom Goyóval.
Egy ideig ketten laktunk, aztán több különféle fura embernek nyújtottunk menedéket hosszabb-rövidebb időkre, és megérkezett Luca is, az ördögien rossz és okos fekete macska. Életemben először laktam úgy valahol, hogy a magam ura voltam, és Lakótárs partner volt mindenben, nagyon szerettem vele lakni. Egy deus ex machinának köszönhetően lett egy remek munkám, így rövid hamburgersütős karrierem után egy olyan helyre kerültem, ahol ruhát, telefont fizettek, és életemben először jól éltem, jutott mindenre.
A lakás, bár remek környéken volt, egy idő után kényelmetlennek bizonyult, a konyhában nem volt ablak, a szobám kicsit volt, és vagy a fürdőn, vagy a nagyszobán keresztül lehetett megközelíteni, és mivel állandó átjáróház volt nálunk, egyszerűen nem fértünk el. A szerződés lejártakor így egy évre rá, azaz 2006 tavaszán immáron Lakótársnével kiegészülve elköltöztünk.

szobám a Szőlő utcában

Lakótárs, és a nagyszoba

költözés

6. NYÓCKER, RÁKÓCZI ÚT
Teljes egyetértésben választottuk ki a forgalmas környéken lévő, de tágas, és viszonylag csendes lakást, ahol mindenki különálló és nagy szobát kapott. A lakás elosztása egyszerűen tökéletes volt, és se azelőtt, se azóta nem volt ekkora szobám, a területe majd 20 nm volt, a belmagasság pedig közel 4 méter. Imádtam. Emlékszem, hogy a költözés előtti napokban már alig tudtam aludni, gondolatban azt tervezgettem, hogy mi hová fog kerülni, és mit kell még vennem. Sajnos akkor még nem gondoltuk, hogy a körfolyosós lakás az előnytelen fekvés miatt ennyire sötét lesz, szinte alig lehetett bármiféle növényt tartani, minden kimurdált egy idő után.
Mivel konkrétan a Blahán laktunk, ráadásul egy több mint 70 nm-es lakásban, itt volt aztán csak igazán átjáróház! A három fix lakó mellett a vissza-visszatérő Laca is szinte állandó bentlakó volt, de unokatesóktól haverokig mindenki megfordult itt. Luca mellé megérkezett Marci, az én cicám is.
Másfél évig laktunk ebben a lakásban, az utolsó lökést a költözéshez a kirablásunk adta meg. Tüzelő Lucácska ugyanis nyitva hagyta az ablakot mikor távozott egy légyottra a ház kandúrjával, így a tolvajoknak csak be kellett lépni a lakásba, és vittek is mindent, laptopokat, fényképezőket, telefonokat. Biztonságosabb és nyugisabb környezetre vágytunk. Lakótársné és Laca még 2007 tavaszán végleg elköltözött, és így hárman, Lakótárs, Té, és jómagam kerestük következő lakhelyünket.

a fürdő, gyanús mintázatú tapétával

konyha

szobám a Rákóczi úton

Marci és Luca akcióban

7. ZUGLÓ, DOROZSMAI UTCA
Nem hezitáltunk sokáig, mikor megtaláltuk ennek a lakóparki lakásnak a hirdetését, már a fényképek is meggyőzőek voltak, és ez élőben sem változott. Kisebb, de újabb, csendesebb és főképp biztonságosabb lakás volt. Portaszolgálat, kamerák, használható tárolóhely, amerikai konyha, két nagy erkély, napfééény, de sajnos laminált parketta, és összességében sokkal kevesebb hely. Szinte minden új volt, és ez azért felüdülés volt a több sebből vérző nyóckeres bérházhoz képest, ám itt is akadtak kellemetlenségek. Például a szellőzés teljes hiánya, minek következtében ha fűtöttünk, szó szerint folyt a víz az ablakokon, és helyes kis tócsákat képzett a laminált parkettán, egy idő után pedig a fal is penészedni kezdett. Szerencsére a házigazdák hozzáállásával nem volt gond, igyekeztek orvosolni a problémát.
Életem talán legmeghittebb karácsonyát töltöttem el itt, addigra új félig-lakótársnénk is lett, és így négyen a két cicussal, és az időnként változó számú csincsillákkal jól megvoltunk. Ám szépen lassan megszületett bennem az igény arra, hogy Tével kettesben éljünk, így mikor a tulaj szólt, hogy el kell költöznünk, akkor eldöntöttük, hogy Lakótárssal külön utakon folytatjuk. 2007 augusztusától 2008 májusáig laktunk itt.

erkély

ideköltözéskor

"szekrénysorunk"

Otthonok 1. rész

Majdnem napra pontosan 9 évvel ezelőtt költöztem el otthonról. E jeles alkalom, és a hamarosan bekövetkező újabb költözés ad apropót arra, hogy összefoglaljam most itt, hogy hol, mikor kivel és hogyan laktam együtt. Számomra is izgalmas lesz. Csapjunk bele.

1. I. KERÜLET, LOGODI UTCA
Történt tehát 2001 októberében, amikor friss ropogós érettségivel a kezemben, halvány lila fingom nem volt arról, hogy akkor most mihez is fogok kezdeni. A gimnáziumi szerelemnek - ahogy az lenni szokott - a suli vége után nemsokkal befellegzett, de a sors úgy hozta, hogy szerelemre lobbantam Szeleczky F. iránt, akivel kb 4 hét együtt járás után össze is költöztem. 4-en bútoroztunk össze, egy F-el közös ismerősünk Kristóf és a barátnője is velünk tartott. Igazi "felnőttem, megtehetem, hogy magam irányítom az életem" életérzés volt, és emlékszem, hogy az elején nagyon boldog és felszabadult voltam.
A környék talán a legjobb volt, ahol valaha is laktam, hiszen a Vár aljában volt szinte, igaz egy nem túl jó állapotú házban. Egy barátnőm nagyszüleitől béreltük a lakást, ahol egy darab fűtésre alkalmas eszköz volt, mégpedig az olajkályha, a nappali, azaz a mi szobánkban. Mikor tél lett, a konyhában éjjel megfagyott a víz a pohárban. Kristófék még karácsony előtt elhúztak, mi áprilisig bírtuk. Részletekbe nem bocsátkoznék most az okokat illetően, régen volt már, hintsünk rá egy szép fehér leplet.

A képen a még kicsike öcsém és én, valamint az olajkályhává alakított gyönyörű cserépkályha

2. ÓBUDA, SZÉPVÖLGYI ÚT
2002 áprilisától számoljuk tehát a szépvölgyi úti lakást, melynek különlegessége, hogy a Besh o Dromos Barcza Gergőé volt, a mai napig emlékszem a Barzca-Pettik feliratra a kapucsengőn, és az ajtón. Itt a már sokszor említett Mamaboszival laktunk együtt, F és én, valamint az ő "családja". Sajnos nem volt túl vidám ez az időszak, F-el már megromlóban volt a kapcsolatunk, és egy idő után munkám se volt (F-ről nem is beszélve), és a két dudás egy csárdában esete is fennállt Mamaboszival, akivel ugyan mindent megpróbáltunk, dehát két tyúkanyó egy lakásban az mégiscsak sok... persze akkor még túl heves és "okoska" voltam ahhoz, hogy tanuljak tőle, pedig lehetett volna, és meg is történt, de csak évekkel később esett le.
A lakás klasszikus, parkettás, erkélyes dunapartra néző (na nem a mi szobánk) óbudai lakás volt. Arra emlékszem még, hogy mikor a pszichológia felvételire készültem és épp hajat szárítottam, akkor kapcsolták ki az áramot számlatartozás miatt, meg arra, hogy választások voltak, és Atissal néztük a kanapén, és F-et vártam, aki sose volt otthon, és soha nem tudtam merre jár. Meg sok sötét, csúnyaságra is, amiket inkább nem írok le. Annyit talán még lehet, hogy ártatlanságom elvesztésének színhelye is egyben.
Ha jól emlékszem július-augusztus környékén költöztem haza, mert nem találtam munkát, és nem volt más megoldás. És itt életem egyik legpocsékabb időszaka következett.


3. ÚJPEST, KOSZORÚ UTCA
Ugorjunk az időben egyet 2003 nyarára. F-el már év elején szakítottam, és ennek oka a sokak számára ismerős Laca volt. Kétségtelenül levett a lábamról, megvakított, megsüketített, és mikor augusztus végén megkért, hogy költözzem hozzá, a következő héten már kerülgethette a plüssállataimat. Persze már hónapokkal előtte is ott laktam gyakorlatilag, csak a cuccaim nélkül. Életemben nem utaztam annyi cuccal, mint azokban az időkben. Ez a ház is büszkélkedhet néhány "leggel", például életem első kertesháza volt, és rossz állapota, valamint a halál faszán világ végén levése ellenére is nagyon szerettem ott lakni. Egy óriási kertes, öreg és ócska ház volt mindenféle toldozgatással, és mindenhol szögekkel, de volt kályha fatüzeléssel... soha semmi nem adott olyan finom meleget, és soha semmi nem nyugtatott úgy meg, mint a tűzének ropogása.
Itt tanultam meg a legtöbbet magamról, és az emberekről. Itt tanultam meg főzni, szeretkezni, takarítani, kicsit kertészkedni, gondoskodni, vendégül látni, és itt tanultam meg azt, hogy az embernek semmilyen körülmények között nem szabad feladnia magát egy másik ember miatt. Az ajtócsapós, üvegkitörős, cuccot az ablakon kidobálós veszekedések nem hiányoznak, de azok a csodálatos esték a barátokkal, amikor finom ételek és finom zenék szóltak, azt nem adnám semmiért. Sok jó barátságom köttetett itt.

4. BÉCSI ÚT
Laca 2005 tavaszán dobálta ki a cuccaimat az ablakon, ugyanis ekkor döntöttem úgy, hogy elköltözöm, és ezt nem viselte túl jól. (Mentségére szóljon, hogy pont a költözés ideje alatt megbetegedtem, és ő becsületesen ápolt végig, sőt a ruháimat is kimosta, és összehajtogatta. A kidobálás ezt követően történt, mikor rájött, hogy tényleg elmegyek.) Innen csak rövid időre, két hétre egy pszichológus haverhoz költöztem a Bécsi útra, melynek környéke az elkövetkező évek központja lett számomra. Így viszont elmondhatom, hogy laktam önkormányzati lakásban, Viktor ugyanis egy fiatal házasoknak épített csilivili, ám aprócska lakásban élt, csak addigra feleség nélkül. Az alig 30 nm-es lakásban sokat ugyan nem találkoztunk abban a két hétben, mégis életmentő volt számomra.

Jó úton

Izgalmakkal teli időszak vette kezdetét kicsiny életemben. Ha tudod, hogy mire vágysz, és mindent megteszel azért hogy teljesüljön, akkor beindul valami különös égi gépezet, hogy teljesítse a vágyadat. Ám az életnek és az isteneknek igen jó a humorézéke, tudom ezt jól, és már nem lepődöm meg. Mindig csempésznek egy kis plusz izgalmat az események folyásába, az út sosem egyenes és sima. Nem is baj az, úgy túl unalmas lenne.

A fent leírtak jellemezték bájosan sutára sikeredett születésnapi mulatságomat is. Talán az időpont miatt lehet, hogy sosem jön össze a klasszikus szülinapi parti, emlékszem, már kamaszkoromban is inkább a névnapomat ünnepeltük, mert februárban mindenki ráért. A természeti és egyéb viszontagságok (értsd 2 helyszínváltás útközben, szakadó esőben mezítláb rohanás, emberfeletti tömeg, porvihar)ellenére arról megbizonyosodtam, hogy bizony van pár ember, aki tényleg szeret. Szinte csak kézzel készített ajándékokat kaptam, a legmeghatóbb a két napig készülő torta, de a többi szépség is mind telitalálat és szívből jövő figyelmesség volt. 

Jelenlegi legnagyobb álmom, a kicsi napfényes frisslevegős kertesház(acska) pedig megvalósulni látszik. Most már biztos, hogy októberben Vitéz és én gárdonyi lakosok leszünk. Már várom a pillanatot, mikor a két kisördögöt először engedjük el a kertben, és jó "anyaként" fel vagyok készülve arra is, hogy valószínűleg kevesebbet látjuk majd őket, és lélekben arra is, hogy nem fogom tudni megóvni őket minden veszedelemtől. Azt remélem, az a lelkiismeretfurdalás, amit nap mint nap, évek óta érzek azért, mert egy lakásban tartom őket bezárva, elcsendesedik majd. Ültetünk majd fát, bokrot, virágot, és fohászkodunk, hogy tudjon mindenki örülni velünk annak, hogy jó ott nekünk. Úton vagyunk, jó úton, és nemsokára már arra is készek leszünk, hogy család legyen belőlünk.

pillanatok

Tegnap megmaszíroztam anyut és aput. Aput még soha senki nem maszírozta. És én tegnap hozzáértem szikár, sokat bíró, de kicsit megroppant testéhez, és remélem, adtam egy kis enyhülést, olyat, amit csak az érintés képes okozni.Anyunak barátnője voltam, arra volt szüksége, arcát, nyakát is megszeretgettem, és arra gondoltam, lányuk, anyjuk, testvérük, barátjuk vagyok egyszerre. Jó volt.

*

A családokról beszélgettünk, faggattam őket a múltról, ők faggattak a jövőről. Megtudtam, nagyapám szabó volt, egyszerű ember. Túl korán meghalt. Sosem láttuk egymást. Apám olyan életről beszélt, melyet csak filmekben, könyvekben láthattam, kemény élet volt, talán ez hagyott nyomot rajta is. Büszke voltam, mert úgy éreztem klassz ember lett, megtettte, amit tudott, őt pedig meghatotta érdeklődésem. Nem mutatta, de láttam a szemében. Ők leendő unokájuk felől éredeklődtek, én mosolyogtam, hát eljött ezaz idő is. 

Megint egy lépéssel közelebb kerültünk.

*

Hiányzik Vitéz. Jó ezt érezni. A holnapom az övé, a jelen én vagyok. 

*

Holnap 28 éves vagyok.

Lakni, megyünk lakni

Úgy néz ki, az égiek kedvelnek Vitézt és engem, hiszen megadatik az, amiről régóta álmodunk; ha albárletbe is, de kertesházba költözhetünk az ősszel. Az külön csoda, hogy mindez vízparton, a fővárostól távolabb történik majd. Egyenlőre még abban az állapotban vagyok, hogy nem merek neki örülni. Közben persze már álmomban is csomagolok, és időnként elkalandoznak gondolataim, hogy miképp is rendezném be, csinosítanám leendő kuckónkat. Kertünk aprócska lesz, de arra elég, hogy virágot, és néhány fűszernövényt, és palántát ültessek, és szabadjára engedjem két macskaördög-fiókánkat.
Ha már álmodozás, akkor például így rendezném be:

képek INNEN