Előszöris, rövid volt.
Másodszoris, tartalmas.
Harmadszoris, a bokaficamot és a megfázást leszámítva történt egy csomó klassz dolog.
Azt hiszem, még feldolgozás alatt vannak az események, hiszen még örülni sem tudtam a sikeres masszőrvizsgámnak, máris kispált búcsúztattam, aztán amint lelazultam volna a reggae napon, máris biceghettem (és ne higyjétek hogy egyszer, óó nem, összesen háromszor bicsaklott ki ugyanaz a bokám). Klassz volt interjút fotózni, bár röviddel előtte azt sem tudtam, kiket kell (a Paradise Lost-ot ugyan valamennyire ismerem, de az Enter Shikari már nem rémlett), klassz volt a Muse, az egyetlen, amit igazán vártam, és megérte. A második hét a regenerálódásé volt. Diksha rögtön hétfőn, és máris kedd lett, amikor Mamabosziék jöttek látogatóba. Nekik mindig örülök, szívem ünneplőben. Velük (Mamaboszi, és immáron felnőtt lánya Kisboszi) sok az önzetlen adok-kapok, ők a családom, a választott, és nem számít a tengernyi távolság sem. Az otthoni szerdát olvastátok, és hipp-hopp szülinap lett, és Balaton, méghozzá Füred, Tihany, jó ebédek, bornapok, szalmakalap és napsütés, tüzijáték és jó alvás, édeskettes és medencés-svédasztalos. Két nap csak, de felért kéthét szanatóriummal. A hétvégén újabb britben élő, régijó barátok, vasánap Vitéz féle steak búcsúképp, és ennyi is.
Lesznek majd képek is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése