nos,

ha ez így megy tovább, tényleg felcsapok fotósnak.... :)

vasárnap.....

.....végre élőben

minálunk az ősz

Benyomások

A vonaton ülök. Már a második reggel, hogy bringával megyek az állomásra, és közben mantrázom magamban, hogy mégegybiciklilámpakell, vagy bringásaláöltözetkell, és gumucsizmaiskell, és közben gyönyörködöm a friss és illatos gárdonyi reggelben, és közben elfog a rettegés. Annyira akartam ezt a házat, ezt az életet, hogy szinte elfelejtettem végiggondolni, hogy miféle áldozatokat is követel ez meg tőlünk.  Nagyon remélem, hogy bírni fogjuk, és hozzá tudunk szokni a kicsit melósabb, macerásabb élethez (ma reggel kétszer fordultam vissza a kapuból, egyszer a cateye lámpáért, egyszer a bringazárkulcsért). Úgy érzem, az itteni élet kárpótol mindenért. 5 perc este a kertben, és a lelkem újjászületik. 

Tegnap Vitéz elment betegen lerendezni az előző lakást, és én otthon voltam egyedül. Először. Kint sötét, és csend. Nem vagyok az a parázós fajta, de mivel még se tv, se internet nincs, rám tört a magány, és arra gondoltam, na most kéne valakihez szólnom, de azonnal. Pár perc sem telt el, és kintről dudáltak. Kinéztem az ablakon, és apukám sziluettjét láttam meg a kocsija mellett. Szerintem még életemben nem örültem így neki, és újfent konstatáltam, hogy kérj, s megadatik. Levest hozott (isteni volt), anyu küldte. Mivel itt csak zuhanyzó van, küldött még figyelmesen egy felakasztható tusfürdőt is. Újabban a szüleim csupa kellemes meglepetést okoznak. Apuval nézegettük a csillagokat, és most már tudom, hogy jelenleg az Androméda köd van velem szemben, ha kint állok a teraszon.

Új élet ez, amit meg kell szokni. Időben kitenni a szemetet, megszokni a neszeket, bírni a koránkelést, elszakadni a várostól, ami 28 évig otthonom volt. Persze bejárunk, hisz ott dolgozunk, de most már menetrendekhez, időjáráshoz, és egymáshoz is alkalmazkodnunk kell. Egy rész most meghal bennem, és születik egy másik. És csak reménykedem, hogy Vitéz is így van ezzel, hogy nem megyünk el egymás mellett, hanem még közelebb kerülünk. Az utóbbi hetek nehezek és fárasztóak voltak. Nem törődtem vele, nem törődtünk egymással eleget. Most elérkezett az idő, hogy a kis kuckónkat magunkévá tegyük, és kialakítsuk az új életünket. 

Vörösiszap

Ismét más tollával ékeskednék (a költözés logisztikai és beszerzési feladatinak megoldása közben nem érek rá a költőiségre), és erről az egészről most megint Vonnegut jut eszembe, pontosabban az alábbi idézet:



"Amikor valaki annyi idős lesz, mint én, már ha lesz annyi idős, mint én, és vannak gyerekei, azon fogja kapni magát, hogy azt kérdi gyerekeitől (akik egyébként már szintén középkorúak), hogy "Mi értelme az egész életnek?" Hét gyermekem van, akik közül három árvaságra jutott unokaöccs. Én a gyermekorvos fiamnak tettem fel az életről szóló nagy kérdésemet. Dr. Vonnegut a következőt válaszolta reszketeg, öreg apjának:
- Apám, azért vagyunk itt, hogy átsegítsük egymást ezen a dolgon, akármi is legyen."


Hogy mi a véleményem a MAL-ról, arról inkább nem is szólnék, nem túl édenkerties ugyanis.... 
Állatotthonnak, segélyszervezetnek ment a pénz, én ennyit tudok tenni...

Otthonok 2. rész

5. ÓBUDA, SZŐLŐ UTCA
Viktor biztatására feladtam egy hirdetést valami egyetem honlapján, ahol sokan kerestek, kínáltak albérletet. Mindössze egyetlen válasz érkezett, melyben egy 20 nm-es különálló szobát hirdettek. Ez csábító volt, megnéztem hát a lakást. Amikor Goyót megláttam, egyből tudtam, miért ez a beceneve, és már első ránézésre is nagyon szimpatikus volt. Felmentem a fiúkhoz, és kiderült, hogy a szoba csak 8 nm, de amúgy a kicsi lakás kellemes volt, vízipipa, Bob Marley a falon, fiús látszatrend (de meghatott az igyekezetük)... észre sem vettem, és az ismerkedős beszélgetésből az lett, hogy megnéztem velük a híradót, és már vagy másfél órája trécseltünk. A következő héten beköltöztem. A harmadik fiú hamar lekopott, és nem is azért, mert nem illett a képbe, hanem mert valami zűr volt a papírjaival, és nem engedték vissza Erdélyből. Így hát megkezdődött a több éves, kalandokban bővelkedő együttlakásom Goyóval.
Egy ideig ketten laktunk, aztán több különféle fura embernek nyújtottunk menedéket hosszabb-rövidebb időkre, és megérkezett Luca is, az ördögien rossz és okos fekete macska. Életemben először laktam úgy valahol, hogy a magam ura voltam, és Lakótárs partner volt mindenben, nagyon szerettem vele lakni. Egy deus ex machinának köszönhetően lett egy remek munkám, így rövid hamburgersütős karrierem után egy olyan helyre kerültem, ahol ruhát, telefont fizettek, és életemben először jól éltem, jutott mindenre.
A lakás, bár remek környéken volt, egy idő után kényelmetlennek bizonyult, a konyhában nem volt ablak, a szobám kicsit volt, és vagy a fürdőn, vagy a nagyszobán keresztül lehetett megközelíteni, és mivel állandó átjáróház volt nálunk, egyszerűen nem fértünk el. A szerződés lejártakor így egy évre rá, azaz 2006 tavaszán immáron Lakótársnével kiegészülve elköltöztünk.

szobám a Szőlő utcában

Lakótárs, és a nagyszoba

költözés

6. NYÓCKER, RÁKÓCZI ÚT
Teljes egyetértésben választottuk ki a forgalmas környéken lévő, de tágas, és viszonylag csendes lakást, ahol mindenki különálló és nagy szobát kapott. A lakás elosztása egyszerűen tökéletes volt, és se azelőtt, se azóta nem volt ekkora szobám, a területe majd 20 nm volt, a belmagasság pedig közel 4 méter. Imádtam. Emlékszem, hogy a költözés előtti napokban már alig tudtam aludni, gondolatban azt tervezgettem, hogy mi hová fog kerülni, és mit kell még vennem. Sajnos akkor még nem gondoltuk, hogy a körfolyosós lakás az előnytelen fekvés miatt ennyire sötét lesz, szinte alig lehetett bármiféle növényt tartani, minden kimurdált egy idő után.
Mivel konkrétan a Blahán laktunk, ráadásul egy több mint 70 nm-es lakásban, itt volt aztán csak igazán átjáróház! A három fix lakó mellett a vissza-visszatérő Laca is szinte állandó bentlakó volt, de unokatesóktól haverokig mindenki megfordult itt. Luca mellé megérkezett Marci, az én cicám is.
Másfél évig laktunk ebben a lakásban, az utolsó lökést a költözéshez a kirablásunk adta meg. Tüzelő Lucácska ugyanis nyitva hagyta az ablakot mikor távozott egy légyottra a ház kandúrjával, így a tolvajoknak csak be kellett lépni a lakásba, és vittek is mindent, laptopokat, fényképezőket, telefonokat. Biztonságosabb és nyugisabb környezetre vágytunk. Lakótársné és Laca még 2007 tavaszán végleg elköltözött, és így hárman, Lakótárs, Té, és jómagam kerestük következő lakhelyünket.

a fürdő, gyanús mintázatú tapétával

konyha

szobám a Rákóczi úton

Marci és Luca akcióban

7. ZUGLÓ, DOROZSMAI UTCA
Nem hezitáltunk sokáig, mikor megtaláltuk ennek a lakóparki lakásnak a hirdetését, már a fényképek is meggyőzőek voltak, és ez élőben sem változott. Kisebb, de újabb, csendesebb és főképp biztonságosabb lakás volt. Portaszolgálat, kamerák, használható tárolóhely, amerikai konyha, két nagy erkély, napfééény, de sajnos laminált parketta, és összességében sokkal kevesebb hely. Szinte minden új volt, és ez azért felüdülés volt a több sebből vérző nyóckeres bérházhoz képest, ám itt is akadtak kellemetlenségek. Például a szellőzés teljes hiánya, minek következtében ha fűtöttünk, szó szerint folyt a víz az ablakokon, és helyes kis tócsákat képzett a laminált parkettán, egy idő után pedig a fal is penészedni kezdett. Szerencsére a házigazdák hozzáállásával nem volt gond, igyekeztek orvosolni a problémát.
Életem talán legmeghittebb karácsonyát töltöttem el itt, addigra új félig-lakótársnénk is lett, és így négyen a két cicussal, és az időnként változó számú csincsillákkal jól megvoltunk. Ám szépen lassan megszületett bennem az igény arra, hogy Tével kettesben éljünk, így mikor a tulaj szólt, hogy el kell költöznünk, akkor eldöntöttük, hogy Lakótárssal külön utakon folytatjuk. 2007 augusztusától 2008 májusáig laktunk itt.

erkély

ideköltözéskor

"szekrénysorunk"

A Feldmár Intézet honlapjáról

Alapvetően egy dolog számit a hétköznapi igazságok világában, és ez az, hogy minek látszunk. Könyveket olvasunk a siker kelléktáráról, a boldog szexualitás technikáiról, arról, hogy hogyan kell viselkednünk ahhoz, hogy sok barátot szerezzünk. Fel sem merül, hogy miközben az élet mesterei kívánunk lenni, az alapvető kérdésfeltevés marad téves. Mindez csak a „Másikról” szól, arról, hogy ŐK  hogyan és minek látnak engem, hogy a társadalomnak megfelelek-e. Az, hogy mindez esetleg csak látszat és szerep, hogy folyamatosan álarcot viselünk, melyet a helyzetnek megfelelően válogatunk pl. a tökéletes háziasszony, a potens és döntésképes erőteljes vezető,  a romantikus szerető, a végtelenül szerető anya és a többi, nos, az már lényegtelen. A valódi kérdés persze nyilván az, hogy miképpen lehet egyáltalán valakit szeretni, aki nem létezik, csak álarca és díszletei vannak. És hogyan tud valaki szeretni, aki nem létezik, mert már maga sem tudja, hogy melyik álarcát mikor tegye fel, illetve mi marad önmagából, ha leveszi őket. Ha így próbáljuk élni az életet, akkor nem megengedhető a gyengeség és a gyengédség, nem értelmezhető a kudarc vagy a boldogtalanság, mindennek tökéletesnek kell lennie. Ha pedig az élet nem így alakul, akkor nem értjük, hol csúszhatott a gépezetbe hiba? Miért vagyunk depressziósak, miért üresedett ki a kapcsolatunk, miért hagynak el  a barátaink és egyáltalán, hogyan lehetséges bármilyen kudarc az életünkben? 

Otthonok 1. rész

Majdnem napra pontosan 9 évvel ezelőtt költöztem el otthonról. E jeles alkalom, és a hamarosan bekövetkező újabb költözés ad apropót arra, hogy összefoglaljam most itt, hogy hol, mikor kivel és hogyan laktam együtt. Számomra is izgalmas lesz. Csapjunk bele.

1. I. KERÜLET, LOGODI UTCA
Történt tehát 2001 októberében, amikor friss ropogós érettségivel a kezemben, halvány lila fingom nem volt arról, hogy akkor most mihez is fogok kezdeni. A gimnáziumi szerelemnek - ahogy az lenni szokott - a suli vége után nemsokkal befellegzett, de a sors úgy hozta, hogy szerelemre lobbantam Szeleczky F. iránt, akivel kb 4 hét együtt járás után össze is költöztem. 4-en bútoroztunk össze, egy F-el közös ismerősünk Kristóf és a barátnője is velünk tartott. Igazi "felnőttem, megtehetem, hogy magam irányítom az életem" életérzés volt, és emlékszem, hogy az elején nagyon boldog és felszabadult voltam.
A környék talán a legjobb volt, ahol valaha is laktam, hiszen a Vár aljában volt szinte, igaz egy nem túl jó állapotú házban. Egy barátnőm nagyszüleitől béreltük a lakást, ahol egy darab fűtésre alkalmas eszköz volt, mégpedig az olajkályha, a nappali, azaz a mi szobánkban. Mikor tél lett, a konyhában éjjel megfagyott a víz a pohárban. Kristófék még karácsony előtt elhúztak, mi áprilisig bírtuk. Részletekbe nem bocsátkoznék most az okokat illetően, régen volt már, hintsünk rá egy szép fehér leplet.

A képen a még kicsike öcsém és én, valamint az olajkályhává alakított gyönyörű cserépkályha

2. ÓBUDA, SZÉPVÖLGYI ÚT
2002 áprilisától számoljuk tehát a szépvölgyi úti lakást, melynek különlegessége, hogy a Besh o Dromos Barcza Gergőé volt, a mai napig emlékszem a Barzca-Pettik feliratra a kapucsengőn, és az ajtón. Itt a már sokszor említett Mamaboszival laktunk együtt, F és én, valamint az ő "családja". Sajnos nem volt túl vidám ez az időszak, F-el már megromlóban volt a kapcsolatunk, és egy idő után munkám se volt (F-ről nem is beszélve), és a két dudás egy csárdában esete is fennállt Mamaboszival, akivel ugyan mindent megpróbáltunk, dehát két tyúkanyó egy lakásban az mégiscsak sok... persze akkor még túl heves és "okoska" voltam ahhoz, hogy tanuljak tőle, pedig lehetett volna, és meg is történt, de csak évekkel később esett le.
A lakás klasszikus, parkettás, erkélyes dunapartra néző (na nem a mi szobánk) óbudai lakás volt. Arra emlékszem még, hogy mikor a pszichológia felvételire készültem és épp hajat szárítottam, akkor kapcsolták ki az áramot számlatartozás miatt, meg arra, hogy választások voltak, és Atissal néztük a kanapén, és F-et vártam, aki sose volt otthon, és soha nem tudtam merre jár. Meg sok sötét, csúnyaságra is, amiket inkább nem írok le. Annyit talán még lehet, hogy ártatlanságom elvesztésének színhelye is egyben.
Ha jól emlékszem július-augusztus környékén költöztem haza, mert nem találtam munkát, és nem volt más megoldás. És itt életem egyik legpocsékabb időszaka következett.


3. ÚJPEST, KOSZORÚ UTCA
Ugorjunk az időben egyet 2003 nyarára. F-el már év elején szakítottam, és ennek oka a sokak számára ismerős Laca volt. Kétségtelenül levett a lábamról, megvakított, megsüketített, és mikor augusztus végén megkért, hogy költözzem hozzá, a következő héten már kerülgethette a plüssállataimat. Persze már hónapokkal előtte is ott laktam gyakorlatilag, csak a cuccaim nélkül. Életemben nem utaztam annyi cuccal, mint azokban az időkben. Ez a ház is büszkélkedhet néhány "leggel", például életem első kertesháza volt, és rossz állapota, valamint a halál faszán világ végén levése ellenére is nagyon szerettem ott lakni. Egy óriási kertes, öreg és ócska ház volt mindenféle toldozgatással, és mindenhol szögekkel, de volt kályha fatüzeléssel... soha semmi nem adott olyan finom meleget, és soha semmi nem nyugtatott úgy meg, mint a tűzének ropogása.
Itt tanultam meg a legtöbbet magamról, és az emberekről. Itt tanultam meg főzni, szeretkezni, takarítani, kicsit kertészkedni, gondoskodni, vendégül látni, és itt tanultam meg azt, hogy az embernek semmilyen körülmények között nem szabad feladnia magát egy másik ember miatt. Az ajtócsapós, üvegkitörős, cuccot az ablakon kidobálós veszekedések nem hiányoznak, de azok a csodálatos esték a barátokkal, amikor finom ételek és finom zenék szóltak, azt nem adnám semmiért. Sok jó barátságom köttetett itt.

4. BÉCSI ÚT
Laca 2005 tavaszán dobálta ki a cuccaimat az ablakon, ugyanis ekkor döntöttem úgy, hogy elköltözöm, és ezt nem viselte túl jól. (Mentségére szóljon, hogy pont a költözés ideje alatt megbetegedtem, és ő becsületesen ápolt végig, sőt a ruháimat is kimosta, és összehajtogatta. A kidobálás ezt követően történt, mikor rájött, hogy tényleg elmegyek.) Innen csak rövid időre, két hétre egy pszichológus haverhoz költöztem a Bécsi útra, melynek környéke az elkövetkező évek központja lett számomra. Így viszont elmondhatom, hogy laktam önkormányzati lakásban, Viktor ugyanis egy fiatal házasoknak épített csilivili, ám aprócska lakásban élt, csak addigra feleség nélkül. Az alig 30 nm-es lakásban sokat ugyan nem találkoztunk abban a két hétben, mégis életmentő volt számomra.

a másik

Az élet újra és újra, sokadszor bizonyítja be nekem az energiamegmaradás törvényének igazságát. Szeretem én ezt egy kicsit tágabban értelmezni; nem csak az energia, minden más is így működik. Ha ehhez hozzávesszük az "ami jön fogadjátok, ami megy engedjétek" frázist, vagy a "halál egyben születés", esetleg a "csak a lerombolt romokon lehet újra építkezni" közhellyé silányodott szófordulatait, akkor ebből az élet legtöbb történését meg lehet magyarázni. Illetve pontosítok: megérteni lehet.

Az alábbi linken egy olyan ember blogja található, akit tulajdonképpen csak egy hazugságnak köszönhetően ismerhetek meg közelebbről, a blogon pedig egy videó, ami egy olyan emberről szól, akit pedig nagyon is jól ismerek, és őszintén szeretek.

Ez a videó elgondolkodtatott. Tanulságokat adott nekem. Most már tudom, hogy nem biztos, hogy akkor veszítesz el valakit, amikor azt hiszed, és tudom, hogy azért, mert valami nem sikerült, még lehet valakit őszintén szeretni, és azt is tudom, hogy nem feltétlenül sok együtt töltött idő és kaland kell ahhoz, hogy valakire kíváncsi legyek, és valakit megismerjek. Jó ötlet volt régen a lovagi torna, ahol különböző próbákat kellett kiállni a jelentkezőknek. Igen, a próbákon derül ki, milyen az ember lecsupaszítva. És engem mindig is az érdekelt. Több éves barátságok hasaltak el az első próba alkalmával, és kósza ismeretségek lettek barátságokká, pusztán egyetlen kritikus, megmérettető pillanat miatt.

Visszakanyarodva az elejére, az őszinteség és a hazugság, a szeretet és a gyűlölet azonos súlyúak. De ha a "cserében" a hazugság és a gyűlölködés megy, az őszinteség és a szeretet marad, akkor már elégedett vagyok.  Persze, hogy hogy kereskedek mindezekkel, az csakis rajtam múlik, hiszen ezek a dolgok belül történnek. A külső események csak ezek következményei.

http://masikkavehaz.blogspot.com/2010/09/ott-voltam-valahol-tibor-2010.html

A nemzet színésze