Példák az életre

Mai bejegyzésem sok időt igénylő lesz, részint nekem, mert akiket bemutatok, megérdemlik a kellő odafigyelést, részint nektek, ha valóban meg akarjátok nézni azokat a blogokat, amiket meg fogok mutatni.

Sok éve blogolok már különböző formákban, és mostanában érzem úgy, hogy rátaláltam a nekem való formára, tartalomra, hogy megtaláltam a helyemet egy közösségben. Igaz, ez egyenlőre kissé egyoldalú, hiszen ezek az emberek nem tudnak rólam, csak én olvasom őket, bár nem titokban, az adatlapjukon láthatják a nevem és a blogom is az olvasóik között. Ahogy nézem, a társaság valamilyen szinten belterjes, olvassák ők is egymást, hiába hogy a világ különböző pontjain élnek, és talán élőben sosem találkoztak, mégis összeköti őket valami. Talán az, hogy jó emberek. Legtöbbjük érdekes módon vallásos (erről majd lesz egy külön posztom is), állatokat és növényeket, vagyis minden élőlényt szerető, csodáló, és tiszteletben tartó emberek, akik nem mellesleg rengeteg kreatív energiával bírnak. 

Elsőként álljon itt Terike blogja, aki egy nagymágocsi nyugdíjas hölgy. Legutóbbi kalandja szerint épp befogadott egy kóbor kiscicát, de mellette számtalan egyéb állatot tartanak. Terike számos hobbijának egyike, hogy elképesztő kalácsokat és süteményeket süt, érdemes megnézni őket.

A következő egy külföldi hölgy, Ginny, aki keresztény értékek szerint él (nem találtam még meg, hogy pontosan hol). Öt gyermekéből négy saját, egy kisfiút pedig Libériából fogadott örökbe. Blogjában gyönyörű fotókkal ábrázolja napjaikat, kedvencem az a bejegyzés, melyben a gyerekek saját kezűleg készítik az adventi koszorút, még a gyertyákat is. Megható és csodálatos képek. Számomra lenyűgöző, hogy ilyen emberek vannak még, és minden bizonnyal remek embereket nevelnek fel az utókor számára. Ginny ráadásul ügyes fotós:

Régebbi kedvencem a következő blog, szintén egy keresztény anyuka naplója. Márta számomra tökéletesen testesíti meg a női szerepeket egyensúlyban tartó nőt, persze lehet, hogy ehhez az is hozzásegíti (sajnos), hogy nem Magyarországon él. Figyelmes anya, kedves, érzékeny és okos nő, nagyon kifinomult ízléssel. Nem tudom az életben milyen lehet, de régóta olvasom őt, és ez a benyomásom róla. Három lányát neveli egy gyönyörű helyen, és ő is sok hangulatos képet készít. December 1-től adventi bejegyzéseket ír, minden nap egy-egy szép gondolattal. 

Ildikó blogját ma találtam, és rögtön tudtam, hogy itt a helye a válogatásban. Ő csuhébabákat készít, de nem akármilyeneket... olyan légiesek, olyan földöntúliak... nem tudok betelni velük. Biztos, hogy rendszeres olvasója leszek, mert lenyűgöz a tehetsége, a finomsága, a világa.

Utolsóként egy bakonyi kis falucska mindennapjait bemutató blogot ajánlok nektek, az "Egy csepp falusi élet" cím már magáért beszél, és rengeteg gyönyörűség van itt, kézi készítésű holmik havas táj, pulik, jó ételek, és sok sok más szépsége az egyszerű életnek. 

Ha újra összegyűlik egy csokorra való, akkor megint megmutatom nektek. Kissé felemelkedett állapotban vagyok most, és boldog, hogy látom, igenis lehet olyan életet élni, amiben mindenki boldog lehet, és kiteljesedhet. Ezt nem lehet megvásárolni, ezt nem lehet irigyelni, ezt követni lehet, mert ezek példák arra, hogy mindenki találja meg a saját útját, és élje meg, hiszen erről szól az élet. Ha nem ezt tesszük, nem is élünk igazán. 

Karácsonyi hangulatban 1.

Első alkalommal kedvenc lakberendezős és kreatív blogjaim képeiből válogattam nektek egy csokorra valót, legközelebb saját képekkel jövök. Ez az első ajándékom nektek (zenével):

Készülődés

Szeretem az ünnepi készülődés hangulatát. Mindigis arra vágytam, hogy kertesházban ünnepeljem a karácsonyt, hogy majd égőket aggatok a kinti fára (ehelyett azt hiszem a madáreledel, és alma is megteszi), hogy majd sok kézzel készülő ajándék lesz a fa alatt, és finom sütemények illata lengi be a házat.

Nos, kertesház idénre kipipálva, a kézzel készülők is alakulnak szépen, így mostmár csak ki kell várni az ünnepet, és hívni majd jó sok embert, hogy velünk ünnepeljenek. Talán idén először időben készen is leszek mindennel. Titkos vágyam a mézeskalács ház elkészítése, remélem ez is belefér még.

Tehát akkor kérünk szépen karácsonyra hóesést, szép fát, kedves ajándékokat, és finom ételeket, de mindenekelőtt azt, hogy minden szerettünkkel együtt, békésen ünnepeljünk.

Marci még mindig hiányzik.

és mára mégegy...

számomra mindenekfelett álló példa tehetségben, emberi méltóságban.... csak igazi, kivételes kvalitás tud így búcsúzni:

missing

tudom, hogy nem feltétlenül idevaló, amiről most írni fogok. illetve az is lehet, hogy mégis. végsősoron is a szeretetről fogok szólni, aminek most a keserves oldalát tapasztalom meg, hogy milyen is elveszíteni valakit, akit az ember nagyon szeret.

a múlt hét szerda estéje egy átlagos nap volt, szokás szerint este hazaérkezés után kiengedtem a cicákat esti sétájukra. órák múlva azon kaptam magam, hogy marci még mindig nem jött vissza. és másnap sem. és azóta sem.

kimondhatatlan űr tátong bennem azóta. marci az első állat, aki ennyire közel áll hozzám, aki több mint négy éve része az életemnek, a mindennapjaimnak. vele kelek, vele fekszem. lakások és lakótársak változtak, de marci maradt. kb 5 hetes lehetett, mikor egy kollégám megtalálta egy mázsa téri kukában, és elhozta nekem. olyan csöpp volt, hogy mikor vakaródzott, még hetekig felborult, mert elhúzta a feje. túlélt egy zuhanást a negyedik emeletről, és még kiskorában megígértem neki, hogy mire megöregszik, egy kertesházban fogunk lakni.

nagyon félek. félek, hogy baja esett, hogy nem talál haza, hogy bántották… félek, hogy sose látom többet. szegény kicsi panku sem érti a dolgot, ül az ablakban naphosszat, és néha fájdalmasan felnyávog.

a sors furcsa fintora, hogy ezzel szinte egyidőben odaszokott hozzánk egy másik cica. ugyanolyan, mint a fiúk, kis házicirmos, de kislány. talán kitehették, vagy itthagyhatták, mert kézhez szokott, barátságos és ápolt, de mindig nagyon éhes. eddig még nem engedtem be a házba, de etetjük, és simogatjuk, beszélünk hozzá. ha marcit szólongatom a kertben, ő szalad hozzám a bokrok alól. nem tudom, mihez kezdjek a helyzettel. ha hidegebbre fordul az idő, biztosan nemfogom hagyni, hogy fagyoskodjon.

talán tényleg igaz, hogy isten egyik kezével ad, a másikkal elvesz. de mit lehet kezdeni egy ilyen cserével? hogy legyek boldog, mikor fojton arra gondolok, hogy az én kicsi cicám valahol ázik, fázik, megsérült, vagy még valami ennél is rosszabb történt vele? kétségbeejtő. leginkább maga a kétség az, hiszen ha legalább tudnám, hogy mi történt vele. ha tudnám, hogy búcsúznom kell, vagy tovább keresnem… de nem tudok semmit. ilyenkor tényleg csak a remény marad?  

Láttál már lila fát?

Ez valami gyönyörűséges!

Többi itt.

Márti néni Horgoldája

Aki nem tudja, mit adjon karácsonyra.....

tökök és a csajok

Végre van egy szösszenetnyi időm arra, hogy szóljak pár ékes szót a hétvégéről. Az egész 3 napos szünet, egy az egyben édenkerti volt, így igazán itt van a helye a blogon.

Házacskánkban megrendeztem az első szociális eseményt, és legközelebbi (elérhető, és/vagy egyedül is mobilis) barátnőimet hívtam meg egy jó kis halloweeni tökfaragásra. A sors egy apró tréfája, hogy kettő-kettőnek azonos a neve, így négy lányt csak két néven kell szólítani. Bár sok problémát ez nem okozott, mindenkinek megvan az a becézett változata, amin szólítom (tulajdonképpen általában mindenki muci, szívem, és hasonló neveken fut). Két Timim és két Zsuzsim így hát leballagott hozzám, én terülj-terüljjel vártam őket, ők pedig sok mosolyt, és sok ajándékot hoztak viszonzásul. Van így nekem most már pampafüvem, és kis ezüstfenyőm, maciszőrös kesztyűm, de még angyalkás bögrém is.

Az egész este során mindenki nagyon jól érezte magát, ezt tanúsítja a később kapott több üzenet, a korábban távozóktól, és a vidám képek, amiket a kifaragott művekkel a kezünkben készítettünk. Sőt, hogy mást ne mondjak, mindenki megette életem első sütőtökkrémlevesét, és azt állították, finom volt. A rakott-krumpli elfogyasztása alatt csend volt, csak Márti nénit emlegettük néha, mert a házi savanyúsága éteri volt, és remekül passzolt az ételhez.

Egy Timi és egy Zsuzsi távozása után a másik kettővel világmegváltó beszélgetést folytattuk, így tűnhetett el a három üveg bor is, és mindennemű egyéb rágcsálnivaló az asztalról. Másnap ők még egy kis kirándulást, és egy kis masszázst is kaptak, s ezennel a GárdonySpa felavatódott. A masszázságy tökéletesen működik.

Távol álljon tőlem a szentimentális ömlengés, de azt hiszem végtelenül szerencsés vagyok, hogy ilyen barátaim vannak. Külön öröm, hogy egymást is megkedvelték. Hiába, hogy egyik szőke, másik barna, vagy épp vörös, és hiába az iskola, a családi "örökségek", vagy bármi más különbség, ők mind remek, és jó emberek. Még akkor is, ha maguk sem hiszik. Van, akit 6 éves korom óta ismerek, van, akit csak 3-4 éve. Van, akivel napi szintű a kapcsolatom, van, akit csak pár havonta látok. De tudom, ők azok, akikre számíthatok bármikor, és ezt már többször bizonyították.

Köszönöm nektek Lányok!

nos,

ha ez így megy tovább, tényleg felcsapok fotósnak.... :)

vasárnap.....

.....végre élőben